
Az orosz légierő Iljusin (IL76) gépe szállt le Minszkből, így vélhetően kedden érkező orosz elnök kísérete érkezhetett meg – írja az Index.
megtekintés

Romániában beindult a korrupcióellenes fűnyíró, az amerikaiak a román műveleti területen elszánták magukat a politikai elit cseréjére.
megtekintés

A 26 éves nő karácsonykor igent mondott a férfinak, akinek életét éppen az általa adományozott vese mentette meg.
megtekintés

A kormányzat célja, hogy a mezőgazdaság, az agrárium számára a következő években rendelkezésre álló forrásokból növelje a vidék megtartóképességét – jelentette ki Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen, egy gazdasági fórumon.
megtekintés

2013-ban jelent meg a Főtaxi Zrt. kiadásában Hidvégi János Péter könyve 100 éves a Főtaxi címmel. Ebből közlünk fejezeteket.
megtekintés

Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét – közölte az aradinap.ro helyi portál.
megtekintés

Részben a Fidesz fennmaradása, a párt hosszútávú érdekei miatt döntött úgy Orbán Viktor, hogy hátat fordít Simicska Lajosnak - tájékoztatták a Népszavát a kormányfőhöz közeli források.
megtekintés

Az Apple több száz fős mérnöki gárdával dolgozik elektromos autó kifejlesztésén egy titkos kaliforniai helyszínen – számolt be az appleinsider.com hírportál a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva.
megtekintés

Amióta világ a világ, az emberek előszeretettel fogyasztanak olyan étkeket, amelyek hitük szerint képesek a szexuális vágyak és az élvezet fokozására.
megtekintés

Moszkva nagy barátjai közé sorolja a Jobbikot a brit Economist hetilap, arra utalva, hogy a párt több más európai párttal egyetemben az oroszok zsebében van.
megtekintés

Az általános vélekedés szerint az sms-ek és e-mailek rosszat tesznek egy párkapcsolatnak, mert könnyen félreérthetjük az üzeneteket és korlátozzák a kommunikáció lehetőségét.
megtekintés

Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának budapesti tartózkodása során több útvonalon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra, illetve lezárásra kell készülni.
megtekintés

A kormány igyekszik megtenni mindent a határon túl élő magyar családokért.
megtekintés

Szent Valentin napja, Valentin-nap – a szerelem, a gondoskodás, a gyengédség, a féltés, az igazságosság ünnepe.
megtekintés

Egyelőre annyit tudni, hogy a külpolitikáról egyeztetnek.
megtekintés

Nem kell tovább aggódnia Mészáros Lőrincnek.
megtekintés

A tavalyi utolsó negyedévre 3,4 százalékos növekedési adatot publikált előzetesen a KSH.
megtekintés

Négymilliárd pixeles kép készült a világ legmagasabb hegycsúcsáról, a Mount Everestről (Csomolungmáról): a több száz fotográfia mozaikjából született lenyűgöző panorámaképet egy amerikai hegymászó készítette.
megtekintés

Nettó 136 millió forintért vásárolt húsz csekkbefizető automatát a Magyar Posta.
megtekintés

A szakmai kollégium egészséggazdász tagozata kéri Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkártól, hogy vonja vissza az egészségbiztosító kórházi átszervezésekhez készített szakmai útmutatóját, és kezdjék újra az egészségügyi szolgáltatások újraosztásának tervezését.
megtekintés