Várkert Bazár

“A Várkert Bazár akár a kormányzás szimbóluma is lehetne.“ - mondta alig két hónapja Orbán Viktor.

megtekintés

Pompás trükk a magyar oktatásügyben: kirúgják a közalkalmazottakat, aztán visszaveszik őket közmunkásként

Az iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) tavaly decemberben 2378 közmunkást foglalkoztatott.

megtekintés

15 millió gólonként - Di María és Falcao is adós maradt

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a tavaly nyáron két átigazolási bombát is robbantott, hiszen előbb Ángel di Maríát, majd Radamel Falcaót is sikerült megszereznie.

megtekintés

L. Simon szerint semmi nem úgy van

L. Simon - azért nem kell napelem, mert éjjel nem is süt a nap - László államtitkár érdekes interjút adott a mandiner.hu-nak.

megtekintés

Fidesz: Egy nemzet akkor lehet sikeres, ha a családokat erősíti

A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be Novák Katalin.

megtekintés

Eddig ismeretlen drog szedi áldozatait Budapesten

A napokban tizenöten kerültek súlyos tüntetekkel kórházba egy ismeretlen szintetikus kábítószer miatt Budapesten.

megtekintés

Autókerék nagyságú az első ismert meleg vérű hal

Az első ismert teljesen meleg vérű halat fedezték fel amerikai tengerbiológusok.

megtekintés

Elképesztő méretű projektre készül a MÁV

A MÁV hatvan éve nem használja a Körvasutat.

megtekintés

Bepereli a rendőrséget a 2013-ban a Blaha Lujza tér aszfaltján meghalt férfi családja

A 29 éves fiatalember 2013 novemberében zuhant ki a Rákóczi útra egy szálloda ötödik emeletéről, mindmáig tisztázatlan körülmények között.

megtekintés

Biszku Béla felmentését kérték

A védő perbeszédében felmentést, új eljárást, illetve az eljárás megszüntetését kérte az elsőfokú ítélet hibáira hivatkozva az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt megvádolt Biszku Béla büntetőperének másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán.

megtekintés

A papagájvirág öt évente nyílik

A legtöbbet beszélő ismerőseit szokta megajándékozni vele a hatvani virágkertész…

megtekintés

NAV-razzia volt a Roma Önkormányzatnál

NAV-osok szállták meg az Ország Roma Önkormányzat központját, és iratokat foglaltak le - írja a Romnet.hu.

megtekintés

Inotára visznek 33 ezer tonna veszélyes anyagot, a kormány szerint minden jogszerű

Talabér Márta, Várpalota fideszes polgármestere állítólag nem tudott arról, hogy 33 ezer tonna veszélyes hulladék akarnak a városába szállítani, de a Miniszterelnökség államtitkára szerint a polgármesteri hivatal megkapta a tájékoztatást, a hatóságok pedig jogszerűen jártak el.

megtekintés

Fazekas Sándor nejlonzacskót ragadott

Fazekas Sándor miniszter is nejlonzacskót ragadott és szemetet szedett a TeSzedd! szemétszedő akció megnyitóján Poroszlón. Sőt, a miniszter egy csónakból hálóval is szedte a szemetet a Tisza-tavon.

megtekintés

Simon Gábor visszakaphat 100 milliót

Lényegében lezárult az MSZP egykori elnökhelyettesének ügyében folytatott nyomozás – tudta meg a Napi Gazdaság.

megtekintés

Barbár-kormány legnagyobb szégyene

Ha bárkinek kétségei lettek volna afelől, hogy katasztrófa szélén áll a magyar egészségügy, az mostanság csattanós választ kaphatott a valóságtól.

megtekintés

Felfüggesztettet kapott a román kormánypárt elnöke

Választási csalás megszervezésével és befolyással való üzérkedéssel vádolták.

megtekintés

Oldalak