Korózs Lajos MSZP-s képviselő hétfőn az Országgyűlésben annak a 17 éves fiatalnak a halálesetét elevenítette fel, akihez a múlt héten későn érkezett ki a mentő a fővárosi Nyugati térre. - írja a hirklikk.hu.
Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt, ezzel kivennék az élét azoknak az ellenzéki és EU-s kritikáknak, melyek szerint Magyarországon nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség elve. - írja a Szegedi Kattintós
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérés szerint a többség, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncselekmény.
A kommunizmus túlélte a vereségét, ma pedig az általa használt eszközökkel akarják uniformizálni Európát, Magyarországon azonban elég vakcina van antikommunizmusból a kontinens kigyógyításához – ez volt a végkövetkeztetése annak a beszédnek, amelyet Schmidt Mária főigazgató tartott hétfőn a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Terror Háza Múzeumban. - írja a 168ora.hu.
Aláírták ma Ioan Mang megyei tanácsi alelnök és a tenderen nyertes konzorcium képviselői a Bihar Megyei Tanácsnál az Erdélyi-szigethegység turisztikai út két hegyvidéki szakaszának megvalósításáról szóló, összesen 105,7 millió lej értékű kivitelezési szerződést.