Ma egy éve, hogy a kormány legfelsőbb szintjéig, azaz Orbán Viktorig juthatott a hír: korrupció gyanúja miatt hat magyar közhivatalnokot kitiltottak az Egyesült Államokból. Noha a Fidesz-kabinet vélhetően már ennél is hamarabb tudomást szerzett a súlyos amerikai vádakról, azok kivizsgálása és az adóhatóság érintett vezetőinek tisztázása helyett az elmúlt egy évben először személyeskedésig fajuló diplomáciai csatározásba kezdett, majd pedig az ügy eltussolására fordította energiáját.
Az al-Kaida szíriai ágának számító an-Núszra Front vezetője egy beszédében - melyre a kiváló arab újságírónő, Jenan Moussa hívta fel a figyelmet twitterén - vérdíjat tűzött ki a szervezet két legnagyobb ellenségére: Bassár el-Aszad szíriai elnökre és Hasszán Naszrallahra, a Hezbollah főtitkárára.
Harangozó Tamás lehet az MSZP új elnöke – értesült a Magyar Idők szocialista megyei elnököktől. Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla: a párton belüli politikai ellenzék és a megyei elnökök is elégedetlenek a jelenlegi elnök, Tóbiás József munkájával.