A pénteki, precedens nélküli telefonhívás a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump és Caj Jing-ven tajvani elnök között csak Tajvan egy kicsinyes trükkje volt - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter szombaton - írja a VILÁGGAZDASÁG.
December 14-én, a jövő heti, kanadai rövidpályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azt az elnökségi ülést, amelyen Gyárfás Tamás elnök a lemondásának döntési hátteréről személyesen kívánja tájékoztatni az elnökségi valamennyi tagját.
„Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hoztunk létre.”
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező közgyűlése nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút – közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csütörtökön.
Némely lelkesült haladó értelmiségi odáig ment a Trump győzelme feletti borongásban és borzongatásban, hogy nyomban kártyát vetett és megjósolta nekünk a közelgő világvégét, ami természetesen Putyin képében fog eljönni - írja a tutiblog.com.
Áder János köztársasági elnök pénteken megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítását, amely magában foglalja a gyógyszerforgalmazásról szóló jogszabály változtatását is.
A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Basescu volt román államfő "egyedüli méltó válaszként arra a sértésre", hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől.