Tartózkodtak a Fidesz európai parlamenti képviselői az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslat végszavazásán az EP szerdai strasbourgi ülésén – hívta fel a figyelmet Mester Barnabás, a Radikális Európai Demokraták alapítója. - írja a blikk.hu.
Már a kormány előtt van az az előterjesztés, amely megszüntetné a színházi tao-támogatások mostani rendszerét –erősített meg az atv.hu információját Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára. - írja a 168ora.hu.
Négy év nyomozás után Polt Péter legfőbb ügyész indítványozza Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert a gyanú szerint bűnszervezetben csaknem másfél milliárdos költségvetési csalást követett el.
Legalábbis ez derül ki többek közt a 168 óra egyik, a Fidesz október 23-ai programjával foglalkozó cikkéből. Mint megtudhattuk, nem érte készületlenül a kormányt a nézők csekély száma. Épp ezért előrelátón nem távolsági buszokkal szállították a csekély számú, Orbán Viktor kedvéért a hideggel is dacolni kész rajongókat, hanem mikrobuszokkal.
Londonban a magyar nagykövetség előtt aludtak a tiltakozók, de itthon is egyre többen tiltakoznak az otthontalanság kriminalizálása ellen. Állatvédők arra is felhívták a figyelmet: a hajléktanok egy részek kutyájuk is van, több ezer kerülhet menhelyre.
A második Orbán-kormány első átfogó terveinek egyike a Széll Kálmán-terv volt. Ebben rögzítették, hogy 2011. évhez képest milyen módon kell több, mint 100 milliárd forintot megspórolni. Közben az adatok azt mutatják, hogy a gyógyszertári forgalom töretlen növekedést mutat. A Policy Agenda elemzése.
Sósav szivárog egy tehervonat egyik tartálykocsijából a hatvani vasútállomáson, ezért a pályaudvart csütörtökön reggel, nem sokkal 6 óra előtt lezárták, a vasúti forgalmat leállították - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A magyar szülők túlnyomó többsége jellemzően együttműködő félként tekint a gyermekére, és probléma esetén nem alkalmaznak rögtön drasztikus megoldást. Az anyukák, a nagyszülők, a rokonok és az internet segítségét is kikérik, ha bizonytalanok, míg az apukák inkább csak az utóbbira hagyatkoznak, ha elakadnak valamiben.