Folyamatban lévő ügyeit sem zárhatta le a lemondott államtitkár, kényszerszabadságra küldte őt Kásler Miklós – tudta meg lapunk. Ez is jelzi, milyen állapotok uralkodnak az ezer sebből vérző ágazatban: nincs elég forrás, kevés az orvos, hiányzik a szakhatósági felügyelet, és teljes a "morális szétcsúzás."
Arról ugyanis – bár pontos képük van róla – teljesen mást mondanak. Nem is lehet másképpen, hiszen amennyiben elismernék, hogy súlyos jogsértéseket követnek el a magyar választók ellen, egyből ugrana a „Megvédjük Magyarországot!” imázs.
Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Bowen-technika. A testen elvégzett precíz egyszerű fogások sorozata, melyet a közéjük beiktatott karakteres szünetekkel az alkalmazók könnyen, fájdalmat nem okozva végeznek el. A Bowen alkalmazók nem gyógyítanak a hagyományos értelemben, hanem egyfajta katalizátorként dolgozva, beindítják a test öngyógyító folyamatait.
Ukrajnának nincs jogalapja a beregszászi magyar konzul kiutasítására, ezért Magyarország az ilyen cselekedetekre a viszonosság elvén alapuló választ fog adni - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával Szergej Lavrovval folytatott megbeszélésük után.
Koalíciós vitát okozott szerdán a román kormánypártok között a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről szóló törvénytervezet, ezért ennek megszavazását ismét elhalasztották legalább egy héttel. - írja a Napi.hu
Söpredéknek és hazaárulónak nevezte szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőt, akit tavasszal Novicsok katonai idegméreggel próbáltak meggyilkolni a délnyugat-angliai Salisburyben - jelentették orosz hírportálok.
Nem csupán a társadalmi nemekről és a közösségi média jogairól szóló előadásokat tiltotta le az MTA vezetősége, de a Magyar Tudomány Ünnepére a Társadalomtudományi Központ kutatóintézetei által felterjesztett konferencia migrációval és választással kapcsolatos programjait sem tartja a rendezvény keretében megvalósíthatónak. - írja a merce.hu.
A Párbeszéd arra kéri a mentelmi bizottságot, hogy hozzon állásfoglalást arról, ajándéknak minősül-e, ha egy képviselő ingyenes repülőutakat kap, és hogy ezeket az utazásokat fel kell-e tüntetni a képviselői vagyonnyilatkozatban.