Felsejlik Paks árnyéka a vasúti hátraarc mögött: ha nem jöhet német vezérlőrendszer az atomerőműhöz, akkor lőttek a vonatüzletnek is. Pedig a szakszervezet szerint a meglévő vontatók már most „napi szintű szolgálatképtelenséget” okoznak.
Helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 7 órakor) Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek az elnökválasztás második fordulójában, amelyben Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzik meg egymással.
„Erőszak és kegyelem: miért szabadulhattak Budaházyék?” – ezzel a címmel hirdette meg a CEU Demokrácia Intézet Bibó István Szabadegyetem vitasorozatának szerda esti eseményét.
Hamarosan a nemrég távozó Heger-kabinet sorsára juthat a német kormány is. Az ottani hármas koalíció ugyanis az eddigi történetének a legnagyobb viszályába keveredett, a vita tárgya pedig ezúttal rendkívül prózai: a gázkazánok jövője.
Mihail Galuzin orosz külügyminiszter-helyettes az orosz állami hírügynökségnek adott interjújában sorolta fel az orosz vezetés Kijevvel szemben támasztott követelményeit, mi mindent kérnek azért, hogy befejezzék Ukrajna támadását.
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg - hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.