
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar állam megsérti az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát azzal, hogy másfélszer annyi fogvatartottat helyez el a börtönökben, mint ahány férőhely van.
megtekintés

Fogyasztóvédelmi Napot tartottak az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán és az intézmény gyakorló általános iskolájában, majd a fogyasztóvédelem iránt elkötelezetteknek adták át a dr. Csada László-díjat.
megtekintés

A Graphisoft saját leányvállalatba szervezi teljes itáliai értékesítési tevékenységét, ennek érdekében megvásárolta korábbi értékesítő partnere disztribútori üzletágát - tájékoztatott a társaság pénteken.
megtekintés

Ég a város, ég a ház is!
megtekintés

A Bojtárból tündérkirály program keretében Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, a János vitézt mutatják be általános és középiskolák színjátszó csoportjai.
megtekintésA Keresztény Értelmiségiek Szövetségének meghívására Székesfehérvár polgármestere tartott előadást szerdán az Árpád-ház Programról, amelyet Magyarország Kormánya hívott életre Székesfehérvár Önkormányzatának kezdeményezésére.

A 2017-es vizes vb megrendezése mintegy 25 milliárd forintba kerül Magyarországnak.
megtekintés

A tegnapi nap folyamán több médium és sajtóorgánum nem ellenőrzött híreket közölt a CÖF-el kapcsolatosan.
megtekintés

A nyár közepén két hétre lezárják a Nyugati pályaudvart.
megtekintés

Hogy miért teszik? Ezt csak az fogja megérteni, akinek ilyen gyermeke vagy családtagja van. (Nekem van - a szerk.)
megtekintés

Havonta munkahelyek tízezreit hozza létre világszerte, mert a legenda szerint néhány évvel ezelőtt Párizsban nagyon megunta, hogy esténként nem tud visszajutni a szállodába.
megtekintés

Ukrajna megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szerdán jóváhagyott 17,5 milliárd dolláros hitel első, öt milliárd dolláros részletét - jelentette be az ukrán jegybank pénteken.
megtekintés

Ha már a magasház bontása beégett, a Biokomnak esett neki a városvezetés.
megtekintés

Lemondott a sellyei járási hivatalvezetői posztjáról Fekete Géza, akiről az RTL Klub derítette ki a héten, hogy III/III-as hivatásos tisztként 1989-ben az akkori fideszesekről, kereszténydemokratákról és egyetemi tanárokról készített jelentéseket.
megtekintés

Határidőre nem fejeződtek be, de már a végénél járnak a kormány egyeztetései a státuszuktól jogsértően megfosztott kisegyházakkal. A hatalom baklövései miatt milliárdokat kell utólag kifizetni a strasbourgi bíróság döntése nyomán.
megtekintés

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a várólisták csökkentésére egymilliárd forintot már kifizetett az egészségügyi intézményeknek, ennek révén már több mint háromszáz műtétet el is végeztek.
megtekintés

Úgy, hogy devizahitelt vettek fel rá. Legtöbb piaci ára mára már a tőketartozást sem fedezi. Van olyan autós, mely jobban járt volna, ha egy uzsorástól vesz fel 100 százalékra kölcsönt, minthogy devizahitelt vesz fel.
megtekintés
.jpg)
Bár még előállhatnak újabb ötletekkel, eddig biztos, hogy ez visz mindent 2015-ben.
megtekintés

Az utóbbi időben főleg az egészséges táplálkozás hívei között újra nagy népszerűségnek örvend a medvehagyma, ez a népi orvoslásban is ismert fűszer- és gyógynövény.
megtekintés

A Központi Nyomozó Főügyészség 2015. június 14-ig hosszabbította meg a Simon Gábor és társa ellen folytatott nyomozás határidejét.
megtekintés

Ferenc pápa ismét egyetemessé tette a katolikus egyházat, egyre népszerűbb a hívők és laikusok körében és egyre nagyobb ellenállással találkozik saját egyházában - így értékelték az olasz újságok pénteken a 2013. március 13-án az egyház élére választott argentin Jorge Mario Bergoglio pápaságának második évét.
megtekintés

Ha lefogyok, el fog tűnni a fenekem!
megtekintés