A KGB már rég kivégezhette a maláj gépet lelövőket

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát rakétával lőtték ki Kelet-Ukrajna felett tavaly július 17-én.

megtekintés

Mi a civilek szerepe?

Ez a banki krízishelyzet, az, hogy honnan várható segítség és miként, újra elgondolkodtatott az állam és a civil szervezetek viszonyán.

megtekintés

Már nem nonprofit a nemzeti közműholding

Feladta a Fidesz-kormány a nonprofit állami közműholdinggal kapcsolatos terveit.

megtekintés

Juhász Péter, TGM, Konok, Schilling: erős felszólalókkal jön a pécsi tüntetés

Erősnek ígérkezik a március 15-ei pécsi tüntetés, melyet az önkormányzat úgy akart ellehetetleníteni, hogy egész napra lefoglalta a Széchenyi teret, de végül Páva visszakozott, és átengedte a területet.

megtekintés

Őrület a suliban

Az állam akarja megmondani, hol tanulhat a gyereked

megtekintés

Teszthez köthetik, milyen középiskolába mehetnek a diákok

Kompetenciateszt alapján dőlhet el a jövőben, hogy az általános iskolás diákok hol folytathatják a tanulmányaikat – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a birtokában levő szakképzési koncepcióra hivatkozva.

megtekintés

Családi háló Angyalföld körül

Családtagok bukkantak fel az önkormányzati intézmények vezetésében.

megtekintés

Drón filmezte le az orosz repülőmúzeumot

40 kilométerre Moszkvától van a világ egyik legnagyobb repülőmúzeuma, a Központi Légierő Múzeum, ahol 173 különböző repülőt, illetve 127 különböző hajtóművet állítottak ki az orosz szakértők az olyan egyéb érdekességek mellett, mint a repülőkön használt fegyverek, szerszámok vagy épp pilótaruhák.

megtekintés

Engem nagyon szórakoztat a főpolgármester úr

Szalay-Bobrovniczky Alexandrával, minden idők legfiatalabb főpolgármester-helyettesével Habony Árpádról, a városházi szexizmusról, Tarlós István atyai jóindulatáról, Budapest arculatának ráncfelvarrásáról beszélgettünk.

megtekintés

„Itt van egy pasas: egy zsák lótrágyát kér”

Könyvből tanulta meg, hogyan kell kemencét készíteni, a sajátja olyan jól sikerült, hogy kézről kézre adták a megrendelői, ma már kemenceépítő képzéseket is szervez.

megtekintés

Schmidt Mária rajt-cél győzelmet aratott a gyávasági versenyben

Miközben Lázár Jánost - egyebek mellett - gyávának nevezi, a talpnyalás és a gerinctelenség ritkás levegőjű magásságai felé szárnyal a Terror Háza főigazgatója.

megtekintés

Nincs víz Kecskemét nagy részén, és ahol van, ott se nagyon van

A kecskeméti 2. számú vízműtelepet épp felújítják, de a telep pincéjében eltört egy nagy átmérőmű, 600 mm-es cső.

megtekintés

Vlagyimir Putyin meg fog bukni

Vlagyimir Putyin elveszítette az orosz elit támogatását, ezért meg fog bukni - vélekedett Borisz Karaglickij orosz politológus egy német lapnak nyilatkozva.

megtekintés

Andy Vajna nem volt hajlandó házassági szerződést írni

A kormánybiztos teljes mértékben és vakon bízik feleségében.

megtekintés

Van egy falu Magyarországon, amit csak nők vezetnek

Nő a polgármester és nők a képviselők. A falu négy éve a Parlamentnél koldult, a polgármester ma munkát keres, mert annyit kap, mint a közmunkások. Széthúzás nincs, összefogás igen.

megtekintés

Újabb focipályák épülnek Felcsúton

Újabb 2,25 milliárd forintnyi társasági adó vándorolt Felcsútra, ahol újabb focipályákra, biztonsági rendszerre, buszra és traktorra költik a pénzeket.

megtekintés

Az év első nagy virágos ünnepe

A Nőnapra készülnek Gödöllőn a Tulipa Kft. kertészetében - az egész országba szállítanak.

megtekintés

Az autóhitelesek is várhatják a postást

A devizaalapú autóhitelesek és a gépjárműlízinges ügyfelek is március-áprilisban kapják meg az elszámolásról az értesítő leveleket.

megtekintés

Mit művel már megint Ungváry Krisztián?

A neves történész olyasmire vetemedett, amire kevesen e honban.

megtekintés

Áder döntése segítette a Buda-Cash bankokat

Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek.

megtekintés

Oldalak