Nem létező balesetekhez riasztotta a rendőrséget, majd azért hívta őket, hogy vészhelyzet van a tatabányai bevásárlóközpontban, mert egy gyerek gyúlékony anyagot töltött egy flakonba. A bevásárlóközpontot átvizsgálták, a férfit elfogták.
A kormány meg fogja vizsgálni a bíróság döntését – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága helyt adott az Eötvös Károly Intézet két munkatársa panaszának, és kártérítést ítélt meg a magyar terrorelhárító szervek (TEK) bírói engedély nélküli titkos megfigyelését biztosító törvény miatt.
Fizetés helyett egy közösségi oldalról elérhető formadokumentum kitöltését és postára adását javasolja egy jogértő szakember Sátoraljaújhelyen, ahol sok vállalkozást annak ellenére - akár évi akár 30 ezer forintot is meghaladó mértékű - szemétdíj megfizetésére kötelez a régiós kukáscég, hogy a vállalkozók semmiféle hulladékot nem termelnek.
Az Időkép előrejelzése szerint szerdától egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, napról napra hidegebb lesz, és a hét végére visszatér a tél. A lezúduló hideg levegő a mediterrán térségben egy ciklont generál, ennek köszönhetően péntekre virradóra a Kárpát-medencébe megérkezik a csapadék.
A munkavállalók fele részesül valamilyen jutalomban munkahelyén. A férfiak és fiatalabbak nagyobb eséllyel kapnak valamilyen jutalmat vagy bónuszt munkáltatójuktól, de ezek is szinte mindig a magas teljesítményhez köthetők - olvasható a Profession.hu felmérésében.
Magyarország washingtoni nagykövete is hivatalos levélben kérte a The New York Timest a Magyarországgal kapcsolatban közölt valótlanság kiigazítására – értesült a Magyar Idők. Szemerkényi Réka levele az ügyben egyébként lehetséges jogi lépéseket megelőző, tárgyalásos magyar javaslatként kéri a hamis tényállítás korrigálását az amerikai laptól.