Mi az Együttben törvénytelennek tartjuk a napok óta tartó földárveréseket, és a kormányváltás után vissza fogjuk venni a korrupt módon, jogtalanul kiosztott állami földeket, mivel szerintünk a földbérletpályázatokkal és az árverésekkel a Fidesznek semmi más célja nincs, mint hogy a hozzá kötődő oligarchák és kisebb vazallusokból földesuarakat csináljanak. Arról szól Orbán Viktor új Magyarországa, hogy miként építse fel a Fidesz saját hűbéri rendszerét, miközben a magyar polgároknak egyre nehezebb megélni, a nyomor egyre nő, a fideszes káderek egyre csak híznak. Elég volt ebből!
A Párbeszéd Magyarországért hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen, miután Kövér László házelnök határozatlan időre kitiltotta az Országházból az RTL Klubot - közölte sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a PM társelnöke.
Albert Avraham Guigu, Brüsszel főrabbija egy izraeli rádióállomásnak nyilatkozva fejtette ki aggodalmát a belga szükségállapot kapcsán. Emlékeztetett rá, hogy másfél éve négy zsidót gyilkoltak meg a brüsszeli zsidó múzeumban.
Pontosan egy hete maradt az év végi évfordulós kötelező biztosítással rendelkezőknek arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő egy éves időszakra vagy inkább szerződést váltanak - hívja fel a figyelmet a Netrisk.hu.
2015 tavaszán filmbe illő módszerekkel kirabolták a Hatton Garden értékmegőrzőt a londoni ékszerészek negyedében, és elvittek minimum 14 millió angol fontnyi (vagyis több mint 6 milliárd forintot érő) ékszert, nemesfémet, gyémántot és készpénzt.
Százhalombattán építene hulladékfeldolgozót az októberben alapított Homatech Zrt., amely Csányi Sándor OTP-elnökhöz köthető. Egy 27 hektáros terület adásvétele miatt érdemelte ki a vállalat a kormány kitüntető figyelmét. A százhalombattai önkormányzat ugyanakkor semmit sem tud a beruházásról, és úgy tűnik, a kormány sem akarja, hogy a helyi vezetés belelásson az ügybe.
Félresöpörhetjük a rádióhullámok hatásával kapcsolatos aggodalmainkat, mert itt az új drótnélküli hálózati megoldás, a látható fényen alapuló Li-Fi (az egyszerűség kedvéért és a wifi nyomán hívjuk csak lifinek). Ezzel a módszerrel a laboratóriumi körülmények közt elképesztő 224 gigabit per másodperces sebességet értek el a kutatók.
2011. december 28-án Bill Hadley elolvasta a kommenteket az amerikai, freeporti Journal Standardben megjelent cikk alatt, ami arról szólt, hogy visszatér a helyi politikába – írja a Verge. Egy Fuboy becenéven futó kommentelő azt írta a cikk alá, hogy
Hatástalannak tűnik az Orbán-kormány "megrendszabályozására" az a keretrendszer, amely feljogosítja az Európai Bizottságot a jogállamot és a demokráciát korlátozó tagállamok elleni fellépésre - derül ki egy elemző cikkből. A spanyol kormányt sem sikerült ennek alapján rendre utasíttatni.
A sikeres toborzás eredményeként, mintegy 20 fő részvételével kedden Kecskeméten is kezdetét vette azoknak a leendő klímareferens szakembereknek a képzése, akik a Nemzeti Klímaadaptációs Hálózat tagjaiként tehetnek majd sokat szűkebb-tágabb környezetükben a klímaváltozás hatásai ellen.
Nem elég, hogy a Sztárban sztár egyik fő esélyesének tartott énekesnő alaposan visszaesett a versenyben erotikusnak szánt produkciójával. Most pedig a netezők is keményen kikezdték a szűk dresszben vonagló Gabit, aki Rihannaként Szandit kényeztette.
Bár az Európai Parlament már másfél hónapja döntött Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, a Központi Nyomozó Főügyészség azóta sem hallgatta ki a kémgyanúba keveredett politikust – írja az Index.