Lázár Jánosé volt a mai parlamenti ülés egyik legőszintébb mondata - igaz, tőle azt megszokhattuk, hogy az ügyintézés lassúságát előszeretettel kritizálja. A Miniszterelnökséget vezető minisztertől az MSZP-s Tukacs István azt kérdezte: mikor lesz látogatható a tiszadobi Andrássy-kastély? A miniszter azt válaszolta neki: "a kormányzati nyelvben az azonnal a még talán idént fogja jelenteni".
Egy gyulai férfi saját ötlete alapján barkácsolt fiktív számlákkal próbált meg áfát visszaigényelni. Az így szerzett adóforintokat új lakásra és tartozásai rendezésére fordította volna. A dél-alföldi pénzügyi nyomozók és adórevizorok lefülelték. Előzetes letartóztatásban várja a nyomozás végét.
Elég határozott üzenetet kaptak a vasárnapi misén a győri Szent Imre templomban a hívek, akiket kisebb politikaelméleti fejtegetés után egyenesen a menekült kvóta ellen aláírást gyűjtő fideszes standokhoz küldte Balázs Tamás plébános.
Az Összezárva Friderikusszal című műsornak Deutsch Tamás volt a vendége. És Deutsch legalább annyira volt őszinte, mintha Kálmán Olga kérdezte volna a gyermekéhezésről. Amit megtudtunk: ő soha nem hazudott, ha meg is csalt valakit, tisztázta, lehet, hogy néha csúnyán beszél, de vele is így beszélnek, a fideszesek anyagi gyarapodása pedig a világ legtermészetesebb dolga, ahogy az is, hogy az MTK a családja tulajdonában van. Tehát semmit.
Továbbra is várja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség azoknak a tanúknak a jelentkezését, akik látták, ahogy Miskolcon, a 9-es busz végállomásánál valaki bántalmazott egy 63 éves nőt, és azt, ahogyan egy 66 éves férfi érkezik a felesége segítségére, és a kerítésnek nyomja a támadót.
A NATO-főtitkár csütörtöki budapesti látogatása annak a körútnak a részét képezi, amely során az USA – az Iszlám Állam elleni komolyabb fellépés előkészítésének részeként – a térségben katonai misszióval jelenlévő tagállamok politikai vezetését kívánja meglévő szerepvállalásaikban megerősíteni, illetve azok fokozására rábírni – mondta el az atv.hu-nak egy katonai szakértő.
Interjút adott a Politico című politikai hírportálnak Orbán Viktor. A 90 perces beszélgetésben arról beszélt, hogy minden terrorista migráns, vagy valamikor az volt, önmagáról pedig azt állította, hogy populista, és ő valójában kész az együttműködésre a politikában.
A rendőrség gyanúja szerint droglabort üzemeltetett Nagykőrösön az a kecskeméti férfi, akit 70 gramm amfetamintartalmú kábítószer átadása közben fogtak el Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.