Az Archiko Kft. és Lengyel Építész Műterem Kft. ma közzétette a debreceni főpályaudvar nyertes látványtervét. A 21 milliárd forintos beruházás kivitelezése 2016-ban kezdődik, és várhatóan 2019 év végére fejeződik be.
Elhelyezkedési juttatás címen kaphatnak egy kis pénzt azok a közmunkások, akik állást tudnak szerezni maguknak a szabad munkaerőpiacon. Szakértők szerint látszat intézkedésről van szó, amely nem fogja segíteni a közmunkások elhelyezkedését.
A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal október 21-én a belügyminisztérium utasítására visszatért a korábbi gyakorlathoz, mely szerint nem vállalja át automatikusan a szíriai állampolgárok ügyében a menekültügyi eljárás lefolytatását, hanem megvizsgálja, hogy mely uniós tagország az illetékes. Angela Merkelt nem értesítették külön erről.
Észak-Korea leginkább színházként működik a külvilág felé, amely csak időnként húzza fel függönyét, hogy aprólékosan megkoreografált jeleneteit a nemzetközi közösség elé tárja. A női valóságról – mint például egy családanya mindennapjairól – keveset árul el a parádékon felvonuló női katonák vagy a Kim Dzsong Unt átölelő mosolygós gyári munkás asszonyok látványa, nem úgy, mint néhány szemfüles turista, óvatos fotóriporter, vagy sikeres szökést végrehajtó menekült visszaemlékezése.
Egymást jelentgetik fel a magyarok az Európai Uniónál, miután a húsipari cégek trükkös megmentését többen tiltott állami támogatásnak tartják. Az önkormányzatok bevonásával végrehajtott mentőakciók nyomán a cégek sok korábbi hitelezője bottal ütheti a pénze nyomát.
Borkai Zsolt győri polgármester hiába nyugtatta meg a szülőket, hogy nem zárják be a Krúdy Gyula Gimnáziumot, ez nem nyugtatta meg a helyieket. Ha ez nem lenne elég, kiderült, hogy a kormány országosan harminckét gimnáziumot ítélt halálra.
A korábbi tervekkel szemben mégsem Lázár János bizalmasáé lett egy nagyon fontos állami pozíció, a Közbeszerzési Hatóság elnöki posztja. Kérdés, ez mennyire függ össze azzal, hogy már a Fidesz elnökségi ülésén is bírálták a politikust.
Az állami földek eladása nem ördögtől való, hisz a termőfölddel az állam az elmúlt húsz évben sem tudott mit kezdeni. Ennek ellenére a most induló árveréseken szinte borítékolható, hogy nem (csak) a helyben lakó gazdálkodók fognak jelentős birtokhoz jutni. Az állami földeknek sokkal jobb helye lenne a fiatal gazdáknál, szociális szövetkezetteknél – hangzott el a Napi.hu konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén. A munkaerő helyzete sem rózsás: egy falun belül egyszerre van jelen munkanélküliség és a munkaerőhiány, ugyanis hiányzik a képzett munkaerő.