Látványos ruhák, melyeket a néző legszívesebben hazavinne az előadás után... A Magyar Színház új előadása, A napló, avagy a Don Juan-katalógus női főszereplője, Csépai Eszter a történet elején egy bőrönddel érkezik, amelyből pazar kollekció kerül elő - a színésznő legalább ötször átöltözik az előadás során.
Olvastam a hírekben, hogy előbb Orbán Viktor miniszterelnök úr, majd alás-szolgája Hegedűs Zsuzsa, A Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány elnöke és miniszterelnöki főtanácsadó asszony is megnyilvánult, hogy szeretett kishazánk olyan jól teljesít, hogy itt nincs gyermekéhezés, vagy ha igen, az a szülő hibája.
Az MVM Paks 2 szükségességét igazoló hatástanulmánya olyan állításokkal igyekszik igazolni, miszerint a megújuló energiaforrások és kiserőművek adta lehetőséget az ország már kihasználta. Magyarán több nap és szélerőmű már nem fér el az országban - legalább is az MVM szerint.
A bűnszervezet esetén alkalmazandó megemelt büntetési tételkeretben fegyházbüntetést kért Hagyó Miklós elsőrendű vádlottra és hét társára perbeszédében az ügyész az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.
A szíriai válság rendezésével kapcsolatos nemzetközi tárgyalások előremozdulása reményt ad azt illetően, hogy enyhülhet a közel-keleti országban dúló polgárháború által kiváltott európai menekültválság - közölte Jan Eliasson, az ENSZ főtitkár-helyettese.
Huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött csütörtökön Görögországban a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozásul: a hivatalok és az iskolák zárva tartanak, az orvosok csak a sürgős eseteket látják el, és szünetel a hírszolgáltatás is.