
Putyin a magyarokat hitellel vette meg, Görögországnak pedig olcsó gázt ígért címmel közölt írást a Jutarnji List horvát napilap hétfőn.
megtekintés
Kedden a front mögött ismét átmenetileg megnövekszik a felhőzet, hűvösebb, szelesebb idő várható.
megtekintésKicsit több mint két évvel ezelőtt, Magyarország elrablása címmel jelent meg egy írás a Hetek című lapban, ami valójában semmilyen hullámot nem keltett a közéletben, az a néhány média pedig, amelyik egyáltalán foglalkozott még az esettel, inkább csak kozmetikázni próbálta a lényeget.

Úgy tűnik, Deutsch Tomi tegnap váratlanul tiszta kokainhoz juthatott, mert minden eddiginél kreatívabbnak és szellemesebbnek bizonyult.
megtekintés

Nyitott fülekre talált az ellenzéki oldalon Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető pénteki kérése.
megtekintés
A TV2 gasztro-realityjének séfjeként ismerték meg a nézők, aki a lepukkant, sokszor piszkos éttermekben próbál hétről hétre rendet tenni.
megtekintés

Rögtön, ahogy leérkeztünk Tapolcára tudósítani a választásról, a borozgató Vona Gáborba botlottunk, aki elárulta a Jobbik stratégiáját: titokban végigjárta a falvak nagy részét, direkt nem hirdették meg a programokat, hogy altassák az ellenfeleket.
megtekintés

Március 31-ével a Quaestor-csoporthoz tartozó utazási iroda felmondott a dolgozók túlnyomó többségének, de van még egy csoportjuk Peruban, illetve Dubajban. - írja a hvg
megtekintés

Vizsgálja a Fidesz, hogyan tudtunk részletesen beszámolni az egy hónappal ezelőtti zárt ajtók mögötti frakcióülésről, ahol a miniszterelnök is felszólalt.
megtekintés

A Kúria elmeszelte a tapolcai Fideszt egy kampányvideó miatt.
megtekintés

Olyannyira sikerült lendületbe hozni az egészségügyi intézményrendszert, hogy mára már a felügyelő miniszter, Balog Zoltán rendeletével se találják el, hogy éppen milyen intézményekkel irányítják az ágazatot. - írja a nol.hu
megtekintés

Ló helyett négy keréken: Hazafelé a nógrádsipeki határból...
megtekintés

„Van a kormányban egy kis vidékies beütés"
megtekintés

Nagy-Britanniában javában zajlik a választási kampány a május 7-i parlamenti választások előtt.
megtekintés

Az Országos Roma Önkormányzat 101 millió forintot kapott a tavalyi országgyűlési választásokra, a jelentős részét el is költötték, csak nem tudni, hogy mire.
megtekintés
Szeged - A konvoj 5 óra előtt érkezett meg a szegedi Zsinagógába, ahol Markovics Zsolt főrabbi, Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, valamint Botka László polgármester várta az EP-elnököt.
megtekintés

Állítólag úgy szoktam mozgatni a színészeimet, mint a bábukat, de ez nincs így.
megtekintés

Tovább gördült a múlt hét végén kirobbant belharc a német Volkswagen vezetőségében, egymás után foglalnak állást a tulajdonosok és a menedzsment képviselői az ügyben.
megtekintés

A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást abban az ügyben, amelyet halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt folytatott a tavaly október 11-én a 8106-os út 16. kilométerénél, Alcsútdoboz közelében történt balesettel kapcsolatban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
megtekintés

Lázár Jánosnak vagy túl sok a feladata, vagy nem jár BKV-val, de az is lehet, hogy mindkettő igaz.
megtekintés

Szeptember 26. után már csak kondenzációs kazánok kerülhetnek forgalomba az Európai Unióban.
megtekintés