
Az utóbbi idők bróker-és bankbotrányai után a magyar emberek a felmérések szerint egyre többen döntenek úgy, hogy pénzüket inkább otthon tárolják, míg a nagyobb összegek tulajdonosai sokan külföldi bankfiókokat választanak.
megtekintés

Egy a hét elején szervezett betegbiztosítási szakmai konferencia többek között arra hívta fel a szakma figyelmét, hogy olyan mennyiségű műhibaper indul évente Magyarországon, hogy azok számát még megbecsülni is problematikus.
megtekintés

Egy a napokban rendezett nemzetközi konferencián, melynek szervezésében a Nemzeti Emlékezet bizottsága is részt vállalt, többek között arra is rávilágítottak az előadók, hogy az egykori szocialista országokban igen komoly mértékben igyekezetek együttműködni az államvédelmi hatóságok, melyek közül a legkeményebb és leghatékonyabb vitathatatlanul a Stasi volt.
megtekintés
Egy 2014-es törvénymódosítási javaslat értelmében tavaly év végén megszavazta a parlament a reintegrációs őrizet bevezetését, melyet novemberben írt alá a köztársasági elnök.
megtekintés

Magyarországon és Európa többi részén a demokráciával szembeni olyan gyűlölet van kialakulóban, mint a második weimari köztársaság idején - mondja Ungváry Rudolf író.
megtekintés

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos nagygyűlésén nyílt levelet fogalmazott meg a kormányhoz, az egészségügyi államtitkársághoz és 12 pontba szedte követeléseit.
megtekintés

Még múlt ősszel került szerkesztőségünkhöz az egyik, azóta képviselővé avanzsált önkormányzati jelölt érettségijének másolata – mi pedig egy súlyos problémát véltünk felfedezni a dokumentumban.
megtekintés

Húszéves a hírhedt székházügy. Mint a Népszabadság írta, az ügy 1993. május végi kipattanása után már csak a kivételes képzelőerővel megáldottak gondolhatták azt, hogy a Fidesz a tiszta és romlatlan nemzedéket képviseli a politikában.
megtekintés

Első fokon megnyerte Kis János azt a pert, amelyet Polt Péter indított ellene, mert a filozófus azt írta róla az ÉS-ben, hogy nem pártatlan. Kis János közleménye.
megtekintés

Két hét múlva időközi országgyűlési választás lesz a tapolcai körzetben. Szombaton Ajkát szállták meg a kampányoló jelöltek.
megtekintés
Menekülnek a Győri ETO alkalmazottai. Ökrös András ügyvezető után az edzői stáb román tagjai is felmondtak, Vasile Miriuta vezetőedző azonban kitart.
megtekintés

Világszínvonalú éttermeink már vannak, most már csak megfelelő magyar alapanyagok lennének szükségesek ahhoz, hogy séfjeiknek ne Bécsből, Párizsból vagy Litvániából kelljen rendelniük a legalapvetőbb hozzávalókat is.
megtekintés

Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azon hivatalos személyek - köztük akár kormánytagok - vagyonát is zárolni lehessen, akik tudtak arról, hogy Quaestor bedőlni készül, mégsem értesítették a hatóságokat - mondta Schiffer András, az LMP társelnöke.
megtekintés

A Quaestor-károsultak az államtól várnak megmentést. Ebédidőben tartottak demonstrációt vasárnap a Quaestor-károsultak a debreceni belvárosban.
megtekintés

Kezdjük egy bátor vallomással: megveszekedetten szeretem olvasni Szőcs Géza nyilatkozatait. A verseivel bajban vagyok, zavar az is, amit a szakmaiság farsangi jelmezébe bújva csinál, de az interjúiban nem tudok csalódni.
megtekintés

Jóka egy magyar többségű szlovákiai falu a galántai járásban. A helyi katolikus templomban egy 35 éves ápolónő az orgonista, és a nő egyre közelebb került a helyi paphoz.
megtekintés

A Föld körberepülésére tett kísérlet közben Ecuadorban lezuhant és életét vesztette egy svájci pilóta - közölte a helyi polgári légügyi hatóság (DGCA).
megtekintés

Tízezrek vonultak fel szombaton ismét Róma központjában, tiltakozva Matteo Renzi miniszterelnök munkaügyi reformja ellen.
megtekintés

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere a folyamatos akciókra és a vasárnapi nyitva tartásra is felhívta a figyelmet a Facebook-oldalán - jelentette az Origo.
megtekintés

Az amerikai gyógyszer-engedélyeztetési hatóság, az FDA egyhangú döntéssel zöld utat adott egy új gyógyszernek: az ATX-101 a toka eltüntetésében segít majd.
megtekintés

A Richter-skála szerinti 4,9-es fokozatú földrengés volt vasárnap hajnalban, háromnegyed háromkor Vrancea térségében, Székelyföld közelében.
megtekintés

Az Egyesült Államok Földtani Intézetének kutatói szó szerint aranylázban égnek, igaz eléggé szokatlan helyen keresik az értékes fémek forrását: az emberi végtermékben.
megtekintés