
Pápa Levente, az Együtt alelnöke szerint Tarsoly Csabát már hiába tartoztatták le, meg fogja úszni a felelősségre vonást.
megtekintés

Gyorsan és a lehető legegyszerűbben támogatást ad a Lufthansa a Germanwings-katasztrófa áldozatai családtagjainak.
megtekintés
Egy év alatt négyezer helyre küldte el önéletrajzát egy eperjesi, gyermekeit egyedül nevelő anyuka, akinek több szakmája van.
megtekintés

Három évre felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki első fokon arra a tanára, aki a rábízott 25 gimnazista diákot meglepő osztálykirándulásokkal jutalmazta több ízben is.
megtekintés

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége egyáltalán nem ért egyet azzal a gyermekétkeztetéssel kapcsolatos új tervezettel, mely szerint „a kormány” 335 ezer bölcsődés és óvodás étkeztetésének költségeit állná, mely szám három és félszerese a jelenleginek.
megtekintés

A MÁV a Déli pályaudvar újranyitásával kedveskedik a népnek húsvétra, derül ki a Mávinform közleményéből.
megtekintés

Inkosi (j) és Binti, a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlánjai 2015. március 27-én.
megtekintés

Közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP), erről pénteken írtak alá szándéknyilatkozatot a három politikai alakulat Maros megyei és marosvásárhelyi elnökei.
megtekintés

A Libri jár jól az Ulpius és az Alexandra csődjével. Utóbbi adósságairól egyelőre csak találgatások vannak.
megtekintés

Vegyék el a bűnös brókerek vagyonát! – harsogta napokon át Rogán Antal. A Quaestor tulajdonosaitól – Tarsolytól, nejétől, illetve apjától –, bár vagyonosak, egy huncut forintot nem fog látni az adóhivatal.
megtekintés

Közlekedési baleset történt péntek délelőtt Debrecenben, a Budai Ézsaiás és a Wesselényi utca kereszteződésében.
megtekintés

Oroszország csecsen tagköztársaságának parlamentje megfenyegette az Egyesült Államokat, hogy ellátja a legkorszerűbb fegyverekkel Mexikót, ha az USA halálos fegyvereket szállít Ukrajnának. Szerintük a közép-amerikai ország visszakövetelheti szomszédja néhány déli államát.
megtekintés

A rendszeres füves cigizés, szemben az orvosi célú marihuánafogyasztással drámai módon csökkenti az agy finom szabályozását biztosító molekulák mennyiségét: a kutatókat sokkolta, ahogyan a THC valósággal lesöpörte a kulcsfontosságú fehérjéket az idegvégződésekről.
megtekintés

A januári rekorddal szemben februárban meglepően kevés cég szűnt meg az építőiparban, de az év így is rosszabbul indult, mint bármikor korábban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató frissen közzétett adataiból.
megtekintés

A fitneszguru nagyon büszkén újságolta el közösségi oldalán, hogy önerőből felfedezett egy betegséget, de követői hamar felvilágosították, hogy az már régóta létezik.
megtekintés

Nem nagyon beszél a Fidesz arról, hogy létezik egy állami brókercég is – írja a Népszabadság.
megtekintés

Van, aki feleslegesnek, és van, aki túl szigorúnak tartja a brókerbotrányok után benyújtott vagyonelkobzó törvényjavaslatot.
megtekintés
(960x640).jpg)
A férfi azzal csalta a Duna-parta a lányt, hogy ott találkozhat szerelmével.
megtekintés

Amerikai biomérnökök egy csoportja egy korábban csak elméleti lehetőségként leírt módszert próbált ki arra, hogy lehet egy hagyományos szemmel élő embernek megadni azt a képességet, hogy a töksötétben is kiszúrjon tárgyakat akár 50 méteres távolságból is.
megtekintés

Észak-Amerika benépesítése sokkal korábban kezdődött, mint eddig feltételezték. Legalábbis erre a következtetésre jutottak amerikai, kanadai és dán kutatók, akik őskori vadászok 13 300 évvel ezelőtt elejtett zsákmányát vizsgálták – írja az MTI.
megtekintés

Orbán „nem akar brókerellenes hangulatot kelteni”.
megtekintés