A Vénusz és a Mars szoros közelsége mellett még a vékony holdsarló volt megfigyelhető az esti órákban.
megtekintés

A vírus valószínűleg kullancscsípéssel terjed.
megtekintés

160 forintos folyósítási árfolyam, 7 százalékos THM - egy tipikus frankhiteles nagyjából így vette fel annak idején jelzáloghitelét.
megtekintés

Február 21-én immár 506. alkalommal rendezik meg Japánban a Hadaka Matsurit, azaz a Meztelen Fesztivált, ahol évente közel tízezer férfi vetkőzik ágyékkötőre a szerencsés esztendő reményében.
megtekintés

A külgazdasági és külügyminiszter arra utasította Magyarország Bolíviába akkreditált nagykövetét, hogy segítse Tóásó Előd hazatérését.
megtekintés

Erről John Kerry külügyminiszter beszélt Londonban.
megtekintés

Hirtelen nem tudom, hogy röhögjek, vagy inkább sírjak. Asszem inkább sírok... - írja a fotó készítője.
megtekintés
A fennállása 140. évfordulóját ünnepelő Keresztény Múzeum színes múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, tanmenetbe illeszkedő órákkal, valamint az ország egyik legnagyobb egyházi tárlatával várja az érdeklődőket.
megtekintés

Az október eleje óta tárgyalt fellebbezésekből 51-et már lezártak a Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsai, a megmaradt négy pénteki ítélet hirdetését viszont március elejére halasztották.
megtekintés

Az Iszlám Állam tagjai által több mint egy hete elrabolt rendőröket és kormánypárti milicistákat egy ketrecbe zárták, majd élve elégették őket.
megtekintés
![]()
Megrázó előrejelzéssel állt elő egy amerikai kutató: az USA délnyugati és középső részén a mostani szárazságnál sokkal rémisztőbb időjárási viszonyok alakulhatnak ki a következő évtizedekben. A katasztrófák nem példa nélküliek.
megtekintés

Új logóval és új jövőképpel állt színpadra Gyurcsány Ferenc a DK szombati kongresszusán.
megtekintés

A világ legnagyobb szélerőmű parkját építik meg Nagy-Britanniában - jelentette be a brit energia- és klímaügyi miniszter.
megtekintés

Egyetlen terv látszik, hogy nagymértékben megemelik a közmunkára fordított pénzt, sokkal több közmunkás lesz – ezt Krémer Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy márciustól drasztikusan szűkül a segélyezésre jogosultak köre.
megtekintés

Tíz nappal ezelőtt jelentette meg a kormány – valószínűleg alkotmánysértő módon, közel hét hónapos csúszással – az ágazat jövőjét meghatározó szakmaszerkezeti döntést.
megtekintés

Az MSZP az ügy miatt Némedi Lajos veszprémi visszalépését, a Jobbik szerint a "bűnszervezetet" feltárását követeli.
megtekintés

Orbán Viktor pénteki interjújában nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a Magyarországra érkező tiltott határátlépőket nem veszik őrizetbe és nincsenek idegenrendészeti fogdán, mert az Európai Unió nem engedi azt meg – írja közleményében a Párbeszéd Magyarországért Párt.
megtekintés

A fiatal Orbán Viktort ismerők szerint a katonaság alatt megélt megaláztatás szinte vadembert faragott belőle az egyetemre.
megtekintés

Őrület van. Úgyhogy higgadtnak kell maradni, mert az őrület magával rántja az embert, és az sose jó, onnantól az őrültek nyertek.
megtekintés

Amit a társasházak megspóroltak a rezsicsökkentéssel, azt a pénzt elviheti a rezsicsökkentés kötelező kommunikációja.
megtekintés

Mesterházy Attila nem akar miniszterelnök-jelölt lenni és a frakció vezetést sem akarja átvenni.
megtekintés