h i r d e t é s

Fudan-futam

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Fudan-futam

2021. június 29. - 09:13

Természetesen ez sem véletlen, hanem jól kiszámított, szokásos – megint bevált – taktika. Mármint a homofób törvény időzítése.

Talán nem számítottak (biztos nem számítottak) ekkora fölháborodásra, ilyen mérvű nemzetközi, közte uniós reakciókra. De nem ez a lényeg, az majd, következmények nélkül úgyis elcsitul. Mert az LMBTQ-közösségeket sértő, megalázó, diszkrimináló, a középkort, a náci korszakot idéző rendelkezés a spanyolfal volt. Mellékszálként önálló, külön hasznot is hajtó funkciója mellett elsősorban elterelés: erről beszéljenek, és ne másról! Mi másról? Hát például a Fudan Budapest Egyetemről.

Melynek ügyében a homofób törvény elfogadásával és az emiatt kitört viharral egyidejűleg sorsdöntő, az ügyet a visszafordíthatatlanság stádiumába juttató lépéseket hajtottak végre. Magának a törvénynek az elfogadása, azt követően, hogy Orbán sameszai, Palkovics és Gulyás megesküdtek az anyám életére, hogy a Diákváros (is) marad, békésen egymás mellett élve a Fudannal, egyeztetést ígértek a főváros vezetőivel (nem lett belőle semmi, akár az MTA ügyében), majd népszavazást lengettek be, mivel megfontolandónak tartották figyelembe venni a Baranyi által sebtében végrehajtott konzultáció eredményét, miszerint a főváros népe (köztük sok fideszes szavazó) cirka kilencven százalékban ellenzi a Fudant, gondolom, annak magas költségei, és/vagy a Diákváros kiebrudalása miatt.

Na, a "figyelembe vétel" nem érdemi, csak elhárító/csitító jelllegű volt: valami koncot dobunk, hadd rágódjanak rajta! Ezért hát népszavazás! 2023-ra, majd – mivel ordítva lógott ki a lóláb – 2022-re. Mindkettő vicc-kategória. Időn, döntéseken túli. Mindenesetre ezzel kihúzták Baranyai alól a szőnyeget!

Most hová, mivel akciózzon?

Arra azonban senki sem számított, hogy a most nyilvánosságra került dokumentumok alapján nem csorbult a Diákváros elhelyezése, hanem egyszerűen eltűnt a tervekből, sőt a projekt nevéből is.

Nem számított rá senki, részben, mert a szivárvány színt ért durva atrocitás és ocsmány mellékzöngéi (Orbán, Szijjártó, a Tizedes, meg a többiek) miatt lila köd borította el az agyakat, szekercéhez tapogatózott a kéz, másrészt, mert vannak olyan naiv, vagy megátalkodott emberek, akik még mindig készek elhinni a kormányzat bármely tagjának, vagy képviselőjének akár egyetlen szavát is.

Ezek az emberek most meglepődtek. Pedig az ellenkezője lett volna a meglepő!

Ezek az emberek, egyszerű talpasok és városvezetők egyaránt, még mindig csodálkoznak azon, hogy az egyeztetésre meghívás eredménye Palkovicsnál háromféle: vagy csak a portás fogadja az érkezőket azzal, hogy Palkovics úr pártcsoport-értekezleten ül, székrekedése van, vagy halaszthatatlan ügyben elutazott a Hebridákra, vagy nem is tud semmiféle, ahogy maguk mondják: "egyeztetésről", úgyhogy tessenek szépen hazamenni, nincs itt semmi látnivaló, vagy Palkovics mégis fogadja őket (ez a ritkábbik eset), és egyeztetés címszó alatt elhajtja őket a bánatba, kihirdetvén a verdiktet: íme uraim/högyeim, ez a döntés született! A végeredmény ugyanaz.

Ezek az emberek most meglepődnek azon, hogy Gulyás megint hazudott. Nem lesz itt semmiféle népszavazás! Se időben, se időn túl.

Aztán meglepődtek azon, hogy Áder pecázás közben aláírta mindkét törvényt. Aztán meg fognak lepődni azon, hogy a Kúria, az Alkotmánybíróság, az Unió és az ipeki pátriárka sem fog (tudni/akarni) változtatni.

Meglepődnek azon, hogy eszközök nélkül nem megy!

Pedig a zsuga se!

Erőt mutatni, tárgyalási/alkupozícióba kerülni, jó lapokat blöffölni üres kézzel, vagy köztudottan gyenge lapokkal nem lehet!

Orbán teljes mértékben magáévá tette Sztálin felfogását, melyet a háború alatt valamely, a Vatikánt érintő kényes ügyben kétségeit hangoztató Molotovnak roppant egyszerűen fejtett ki: "Ne aggódjon, Molotov elvtárs! Gondolja meg! Hány hadosztálya van a pápának?"

A kérdés így természetesen roppant mód leegyszerűsítő! De jobbágyi társadalmakban sokáig nem jár le a szavatossága! Minőségét határidő nélkül megőrzi!
Nálunk is beválik!

Címkék: