"Ha Szájer már a korábbiakban zsarolhatóvá tette önmagát, kézi vezérléssel irányíthatóvá, akkor jól ismerve a Fidesz működését és működtetőinek jellemét, semmi okom sincs azt feltételezni, hogy a nagy titkok tudói és birtokosai ne éltek volna és ne éltek volna vissza ezzel a kínálkozó lehetőséggel" – így beszélt többek között Gábor György vallásfilozófus a Hírklikknek nyilatkozva Szájer József lemondott EP képviselő botrányáról. Gábor azt is elmondta, hogy szerinte Orbán már a történtek után tudott a dologról, de megint el akarták hallgatni az esetet.

– Sajátos ívet lehet felrajzolni az elmúlt bő egy évről, a Fidesz erkölcsi tartását illetően. Indult az egész a Borkai üggyel, folytatódott Kaleta Gábor ex-nagykövetével, és most itt állunk szemben Szájer József esetével. Ez utóbbiról szívesen mondanám, hogy pikáns, de félek, ezzel alulértékelném a történteket. Ez a hármas vonulat kiad valami egységes gondolatot a mai hatalomról?

– Telibe kaptam a kérdést. Pontosan ez a lényeg. A Szájer-ügyet nem egy pikáns esetnek ítélem, hanem az igazi állatorvosi lónak. Egyszer majd, húsz-harminc év múlva, ha valamelyik egyetem politológia szakán tanítják az Orbán-rezsim – remélhetőleg tizenkét évnél nem hosszabb – időszakát, akkor a professzor, ha érzékletessé kívánná tenni ezeket az éveket, a Szájer-történetet fogja elővenni. Javaslom, hogy fussunk ezen végig.

– Vigyázz, mert állítólag hősünk is elfutott…

– Jó, fussunk végig, mint Szájer fél Brüsszelen… Na, de komolyra fordítva a szót: ha valaki leragadna annál, hogy – a hírekből kiolvashatóan – itt valami meleg parti lehetett, és ezt próbálná felhozni vétekként, én azt azonnal visszautasítanám. Ez tudniillik egy tisztességesen gondolkodó ember számára nem vétek, egy-egy ember szexuális orientációja – az ő akarata vagy döntése ellenére – nem válhat közüggyé, egyszerűen azért, mert érdektelen, s önmagában semmi relevanciája nincs. Én persze a társadalom tisztességes feléről beszélek. Ellenben a meleg párkapcsolat súlyos vétek és bűn – történetesen épp az érintett Szájer politikai pályáját és karrierjét egyengető hatalom szemében.

– A Fideszre utalsz…

– Igen, a Fideszre, amely folyamatosan buzizik, s most engedtessék meg nekem, hogy szándékosan ugyanazon a nyelven szóljak egy pillanatra, ahogy ezt ők szokták. Szóval, hipokrita módon. vétek és bűn azok szemében, akik épp az újrafarigcsált Alaptörvényben is azt tartják fontosnak hangsúlyozni, hogy a férfi férfi, a nő meg nő, meg azt, hogy az apa férfi, az anya nő. De ismétlem: a szexuális orientáció – nem keverendő a pedofiliával, amit ők előszeretettel megtesznek, kivéve persze, ha épp egy egyházi méltóságról van szó – nem vétek, privát ügy, mindenkinek az elemi szabadságjogaihoz tartozik. Ugyanígy nem nevezném véteknek azt, ha történetesen kokainozott a képviselő. Sokan mások megtehetik ezt az ő soraikban, terjed az ilyes szóbeszéd Deutsch-tól Habonyon át. a luxusjachton himbálózó Borkai-féle társaságig. De én ezt sem tartom oly nagy bűnnek.

– Hanem?

– Megpróbálom megmagyarázni. Az én szememben az az árulkodó bűn Szájer esetében, hogy nem tartotta be a brüsszeli karantén-szabályokat; ezért is volt a rendőrségi eljárás. Mi is itt a probléma? Az, ami minden diktatúrának és a diktatúrák embereinek az igazi, a legvalóságosabb természetrajzát illeti: a gőg, a hübrisz, az elbizakodottság. Az tudniillik, hogy ezek az emberek valóban azt hiszik, mi több, meggyőződésük, hogy azt tesznek, amit csak akarnak. Ők felette állnak mindenen: törvényeken, szabályokon, elvárásokon, jó ízlésen, rájuk egészen más előírások vonatkoznak, mint a közönséges halandókra. A szexparti a brüsszeli rendőrséget sem érdekelte volna, kit érdekel, váljék egészségükre ezekben a karanténos, nehéz időkben, miért is törődött volna ezzel a rendőrség? És most újra aláhúzom: egy normális világban senkit sem érdekel a másik szexuális orientációja, szexuális szokásai, csak azokat, akik alattomos és ocsmány hazugságkampányt kívánnak erre hangszerelni. De még a kábítószer sem kelti fel a hatóság figyelmét, ha az illető nem nagybani drogdíler. Ám ez a szabályszegés annál inkább, s ezzel a gőgtől és a maga fontosságától duzzadó magyar képviselő – hozzáidomulva az itthoni familiáris langymeleghez és kivételezett pozíciójához – ostoba módon nem számolt.

– Gondolod, hogy Magyarországon is így járt volna el a rendőrség?

– Ugyan már! Itthon a már megszokott módon és a jól ismert technikák mentén el lett volna suvickolva ez a történet. Amott viszont a maga természetes módján, nyilvánosságra került. Tehát a hübrisz, a gőg, az elbizakodottság, mint annyiszor. Ám jó hír mindez, ugyanis ez nagymértékben szokott hozzájárulni a diktatúrák összeroppanásához. Megannyi történelmi tapasztalat nyomán, mi is bízhatunk ebben.

– De egyelőre ez a hübrisz – eddig legalábbis – tombol itthon, nem?

– De még mennyire! A hatalom szép, lassan elveszti minden önkontrollját, a vezér egy virtuális világba, a saját hazugságainak girlandokkal díszített termeibe bútorozott be véglegesen. Az őt körülvevő emberek csak a saját pártos előmenetelükkel törődnek, meg azzal, hogy a vezér ne ráncolja fenséges homlokát: maradjon derűs és nyájas. A rendszer figurái pedig maguk is úgy érzik, mi több, meg vannak győződve arról, hogy mindent megtehetnek, nekik mindent szabad. Hiszen ez eddig is így volt. Ők mindent megtehetnek, mindent leírhatnak, mindent kimondhatnak, következmények nélkül – lásd a Demeter-dossziét –, vagy kedvükre éppen mindent elhallgathatnak vagy mindent összehazudhatnak. Az imént céloztam rá: ami Brüsszelben történt, aból itthon – a jelen hatósági és sajtókörülményei között – még hír sem lett volna. A kutya se tudott volna az egészről, szigorú hírzárlat, legfeljebb a félénken suttogó propaganda hullámhosszán. A nyugati világ szabad sajtója azonban teszi a dolgát, nyilvánosságra hozza a közérdekű információkat, azon egyszerű oknál fogva, mert eredendően ez a sajtó dolga, s mert a nagy központi-állami stafírung hiányában ebből él. Elhallgatni mindent csak diktatúrákban lehetséges, ahol nincs szabad sajtó, nincs semmi kontroll, csak hatalmi elvárás és jutalmazás, s ahol erre alkalmazott állami sajtó-ítéletvégrehajtók különítményesei vadásszák le, verik szét vagy tulajdonítják el a nekik nem konveniáló sajtótermékeket. Hát most üdvözöljük innen a távolból a szabad sajtót, s azt a világot, amelyet a Fidesz naponta százszor eltemet: az „erkölcsi fertőben fetrengő”, „dekadens”, „züllött, a kereszténységét nap mint nap megtagadó, végét járó nyugati univerzumot. Azt, ahol a törvénysértés, még ha a „mi emberünk” is követi el, törvénysértésnek minősül, s nem érdemnek, avagy elsumákolandó hadititoknak. Ahol a tetteknek következménye szokott lenni, még ha ez idehaza érthetetlenül és idegenül is cseng. Ahol például állami tisztviselő nem mondhatja fel kedvére az összes ócska és gyilkos antiszemita toposzt, vagy ha igen, akkor a mondatának végére a pontot már az utcán teszi ki. Idehaza az ilyen alak a kormánytól és a párttól védelmet remélhet.

– Lehet, hogy Szájer bízott benne, mégsem derül ki az ügyről semmi…

– Nem tudom, miben bízott, a hazai reflexeiben-e, fene tudja. De az egyértelműen kiderült, hogy hazudott. Mert ehhez is hozzászoktatta az ő pártja és vezére. Hazudott zsigerből, azonnal. Adott egy nyilatkozatot, ócska, tömör giccs, hogy megfáradt, meg mit tudom én, ezért lemond a képviselőségről. Meg a jólétről. Meg a kiemelt káderségről. Naná, ez magától értetődő! És persze vele együtt hazudott a kormány, a baráti sajtó, hiszen egy pillanatra se gondoljuk, hogy Orbánnak is a fáradtságáról hadovált. Orbánnak tudnia kellett az igazat. Ennek a hatalomnak a zsigereiben van a hárítás, a hazudozás, a sajátjaik kisuvickolása, az ellenségeknek nyilvánított ellenfeleik (vesd össze például ezzel: „moslékkoalíció”) lekaraktergyilkolása, a félrebeszélés, a kegyeltjeik előtti hősködés és a számonkérés előli gyáva menekülés. Ezt teszi a Fidesz tíz éve, kormányzati szinten, megállás nélkül. Ennek az egy történetbe sűrített leképződése Szájer József kínosan groteszk lebukása: pucol a dolgukat végző rendőrök elől, aztán odahazudik egy hatalmasat a megbízóinak, azaz nekünk, a teljes magyar politikai közösségnek, s eszébe sem jut, hogy szembenézzen önmagával, vállalja tettének következményeit, s a nyilvánosság ítéletét.

– Nyilván ahhoz van szokva, amit itthon tapasztalt, hogy az ilyesmit el lehet tussolni…

– Erről van szó. Éppen úgy, ahogy Demeter Szilárd gondolta: ha törli az ocsmány sorait, a dolog el van intézve, s minden nem létezővé van varázstalanítva. Ugyanarra a srófra járó logika ez, a diktatúra eltartottjainak logikája. Így aztán hazudnak, menekülnek, csak ne kelljen szembenézniük a saját disznóságaikkal, még akkor sem, ha ez a sokat mantrázott nemzeti közösségüknek a teljes lenézésével, megvetésével és hülyére vételével jár is egyben. Csak ne kelljen szembenézni a saját választóikkal, meg az egész politikai közösséggel. De most mindenki számára nyilvánvalóvá vált: ez az ember képviseli Magyarországot Brüsszelben, az európai népek családjában. Gyorsan leszögezem: engem persze nem, csak a saját pártját, meg annak választóit. De ez legyen az ő bajuk!

– És ez az ember írta az Alaptörvényt…

– Igen, eddig nem cáfolt hírek szerint, vonaton, utaztában, de – ismerve annak szövegét és tákolmány-jellegét – ma már inkább azt gondolnám, hogy egy kiadós, nagy bulin, hajnali részegségtől ihletetten, ő a megalkotója az Alaptörvénynek. Annak az Alaptörvénynek, amely az alkotó jogász igénytelenségével adja meg keretét az életünknek, s amelynek preambuluma, a Nemzeti hitvallás címet hordozva hivatkozik a kereszténységre, a kereszténység nemzetmegtartó szerepére, az emberi méltóságra, a családra és a nemzetre, a hűségre, a hitre, a szeretetre, az ember becsületére, a rendre, az igazságra, a visszaélés nélküli és a polgárait szolgáló államra, a Szent Koronára, a huszadik század erkölcsi megrendülését követő lelki és szellemi megújulásra. Ez sajnos, innen nézve, immár tömény blaszfémia és pofátlan gúnyolódás. Tegyük hozzá: erre az Alaptörvényre hivatkozva szereti a Szájert megbízó politikai hatalom rendre keresztény államként definiálni Magyarországot.

– És ennek az alaptörvénynek a friss kiigazítása az, amely a családot igyekszik kodifikálni, ahol ugye a nő a nő, a férfi a férfi…

– Így van. Azaz a szemforgatás csimborasszójával állunk szemben. Ha van igazi hipokrita viselkedés, akkor, ez az; miközben kereszténységről papolnak reggeltől napestig, a férfi és a női nemet kizárólag homofób vagy éppen bántóan macsó módon határozzák meg, deklarálva a privát hálószobákban is betartandó szexuális elvárásokat, aközben elsőként maguk rúgják föl a saját maguk lefektette elveket.

– Szájer annyit már elismert, hogy róla van szó a hírekben, azt viszont beszélgetésünk pillanatában nem tudjuk, hogy a Fidesz hogyan fogja az esetet kommunikálni. De, gondolom, nehéz lesz teljesen kitérnie előle. Szerinted a történtek magukkal rántják Szájer József alkotmánybíró feleségét is?

– A kérdésed előhoz egy másik nagy problémacsokrot. Annak idején, amikor kikerültem Rómába, minden nap olvasva a kedvenc olasz lapjaimat, sokáig nem értettem, miért írnak naponta arról, hogy a különböző főpapokat melyik melegbárban fedezték fel, s miért fotózták őket ilyen körülmények között. Nem értettem, hogy liberális lapok miért foglalkoznak ilyesmivel? Aztán rájöttem, hogy miért. Tudniillik nem az a baj, hogy egyik-másik főpap kiruccan a Vatikánból valamelyik melegbárba, hanem az, hogy ezzel zsarolhatóvá válik. És innentől kezdve, már nagyon nem vicces a történet. Ma már tudható, hogy a vatikáni bank mára ismertté vált sok-sok pénzmosásos akciójában, vagy gyilkossággal végződött történetében mennyire komoly szerepet töltöttek be a szexuális visszaéléseik miatt zsarolhatóvá vált egyházi személyek. A legfontosabb nemzetbiztonsági tényezők közé tartozik, hogy az ország vezető tisztviselői vagy külföldön dolgozó alkalmazottai ne lehessenek zsarolhatók. Nem tudom, hogy voltak-e előzményei Szájer viselt dolgainak, de ha igen, s ha csak egy ember is tudhatott erről, akkor zsarolhatóvá tehette magát, ráadásul egy nem is akármilyen pozíciót betöltve. És ez akár rajta keresztül vonatkozhatott a feleségére, Handó Tündére is. Mindezt persze nagy valószínűséggel soha nem fogjuk megtudni, hogy volt-e ilyen kísérlet, hányszor, s milyen eredménnyel, avagy sosem merült fel ennek a lehetősége. Mindenesetre, ha Szájer már a korábbiakban zsarolhatóvá tette önmagát, kézi vezérléssel irányíthatóvá, akkor jól ismerve a Fidesz működését és működtetőinek jellemét, semmi okom sincs azt feltételezni, hogy a nagy titkok tudói és birtokosai ne éltek volna és ne éltek volna vissza ezzel a kínálkozó lehetőséggel.

hirklikk.hu