Eddig az volt a román diskurzus központi témája, hogy jaj, a magyarok elrabolták a nemzeti gázt. Most meg az, hogy a magyarok tulajdonképpen ráfaragtak a gázügyletre. - írta Vlad Epurescu a foter.ro-n.

Miközben a magyar kormány a fekete-tengeri forrásokról álmodozva arról beszél, hogy megszabadul az orosz gáztól való függéstől, Bukarestben valóságos hisztéria alakult ki azzal kapcsolatosan, hogy egy láthatatlan kéz aláírt valamit, amellyel elárulta az ország nemzeti érdekeit. Valójában az a pőre igazság, hogy eddig a napig nem írt alá senki szerződést egyetlen fekete-tengeri gázmolekula eladásáról sem. Tehát, akkor mi ez az őrület?

A BRUA gázvezeték, a hazánk területén áthaladó legfontosabb infrastruktúra-projekt megépítése találkozott a magyarországi kampányérdekekkel és e projekt létezését nem akaró kisszerű romániai érdekekkel.

Miközben a bukaresti kormánypártokat lefoglalja az igazságszolgáltatás elleni harc, bocsánat, a kormányprogram, a magyar kormány beledobott a Dâmboviţa folyóba egy mai napig el nem olvadt pezsgőtablettát. Az egész fekete-tengeri román gáz valójában Magyarországra kerül, mi pedig tátott szájjal fogjuk nézni, miként tobzódnak a természetes forrásunkban a magyarok. Vajon?

A BRUA nem a fekete-tengeri gázért épül

Bukarestben sokat beszélnek, és keveset mondanak. A mioritikus nyájszellem következetes gyakorlásával nálunk az az elképzelés honosodott meg, hogy a BRUA gázvezeték olyan európai projekt, mellyel a Fekete-tengertől szállítanának gázt Közép-Európa felé. Újabban csak Magyarországig. Ami teljesen hamis.

Az Európai Bizottságnak az az érdeke, hogy változatosabbá tegye a földgázellátást az Európai Unió déli és keleti részén, csökkentse a függőséget az orosz gáztól és rendelkezzen egy alternatív forrással, melynek révén csökkenthető a végfogyasztók által megfizetett ár.

Így aztán az ehhez a gázvezetékhez nyújtott európai finanszírozás csak és kizárólag a Bulgáriából induló, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó gázvezetékre szól, mely a TAP vezetékből átveszi a görög-török határig a TANAP-on keresztül eljuttatott azerbajdzsáni gázt. Valójában ez a Brüsszelben felvázolt projekt.

E szakasz végén Románia biztosítja majd az azeri gáz és a görögországi kikötőkben lefejtett cseppfolyós gázok fluxusát, melyek Görögországból indulnak Bulgária felé és az évi 1,5 milliárd köbméter kapacitású Giurgiu–Rusze interkonnektoron keresztül érkeznek hozzánk. A gáz innen Magyarország felé halad majd tovább az évi 1,75 milliárd köbméter kapacitású Újpanád–Csanádpalota interkonnektor felé. Az 1. szakasz elkészülésének 2019. december 31-e a határideje.

A tervek szerint a 2. szakaszban valósul meg a fordított irányú, Magyarországból Romániába haladó földgáz-szállítás,

több sűrítőállomás megépítésével a magyar területen és a gázvezeték kapacitásának 4,4 milliárd köbméterre való növelésével.

Figyelem: csak a 3. szakaszban említik az országos továbbítási rendszer kibővítését, hogy effektív módon átvehesse a fekete-tengeri gázt, de sehol sincs az leírva, hogy annak össze kell kapcsolódnia a BRUA-val. Ez csak a termelők egy részének az óhaja.

Vajon miért ne tudnánk elképzelni, hogy Romániában egy adott pillanatban arra a következtetésre juthat valaki, hogy ugyanúgy, ahogy a magyar rendszerüzemeltető úgy ítélte meg, hogy gazdaságilag nem éri meg Ausztriáig elvezetni a BRUA-t, mi is számításba vehetjük, hogy gazdaságilag talán nem éri meg a BRUA-ra kapcsolnunk a fekete-tengeri forrásokat.

A kapacitás-lekötés nem jelenti a földgáz megvásárlását

Tehát rágás nélkül lenyeltük a hírt, hogy Románia átadta az összes fekete-tengeri forrást Magyarországnak. Valójában pont fordított a helyzet.

Az első lépés annak bizonyítására, hogy van jövője ennek a tervnek az, ha az ezen a területen tevékenykedő cégek érdeklődést mutatnak a gázvezeték használata iránt. A Transgaz azt állítja, hogy a múlt év elején – az ANRE (Energiaágazatot Szabályozó Országos Hatóság – a szerk.)utasításai alapján és az Európai Bizottság tájékoztatásával nyilvános konzultálást tartott a térségbeli összes szolgáltatóval és üzemeltetővel, akik érdeklődést mutatnak aziránt, hogy részt vegyenek e gázvezeték kapacitásnövekményére kiírt pályázaton.

Nem untatom önöket műszaki részletekkel, de ezt fontos kihangsúlyozni. Az EU 2017/459. sz. szabályzata a kapacitásnövekményt a műszaki kapacitás lehetséges jövőbeli növekedéseként, vagy esetleg egy új kapacitás létrehozásaként határozza meg ott, ahol jelenleg nincs semmi, de amely megjelenhet a fizikai infrastruktúrába történő esetleges beruházások, vagy annak optimalizálása révén. Ezt a kapacitásnövekményt pályázaton lehet odaítélni azzal a feltétellel, hogy a nyertes cég vagy cégek pozitív eredményt értek el a szállítási üzemeltető által végrehajtott gazdasági teszteken. Ezek a gazdasági tesztek az interkonnektálási pontokra valósulnak meg.

A forrásokra hivatkozó magyar sajtó megírta, hogy ezt a pályázatot, amelyen jelentős regionális üzemeltetők vettek részt, köztük az OMV-Petrom is, állítólag a MET és az MFGT nyerte meg. Ez azt jelenti, hogy a két cég kínálta a legjobb árat és lekötötték maguknak e gázvezeték lehetséges kapacitásának 90 százalékát, de csak a Románia–Magyarország interkonnektálási pontnál.

Ezek a cégek jelenleg nem jutnak hozzá egyetlen molekulányi gázhoz és nem gyakorolják a legkisebb ellenőrzést sem a romániai országos szállítási rendszer vagy a Bulgáriából Romániába a BRUA-n keresztül bejutó, a TAP vezetéken érkező gáz felett.

Befolyásolhatják-e – valamilyen formában – ezek a cégek, a pályázat megnyerése után, a fekete-tengeri gáz kereskedelmét?

Ezeknek a cégeknek ahhoz, hogy a magyarországi piac számára hozzáférhessenek a földgáz-forráshoz, szerződést kell kötniük a gáztermelőkkel, akár a fekete-tengeriekről van szó (amennyiben az ottani források rákapcsolódnak a BRUA-ra), akár a kaszpi-tengeriekről. De mit tudunk ebben a pillanatban?

1. A fekete-tengeri termelők azt mondták, hogy az offshore-termelésből származó gáznak a romániai piac az elsődleges célpontja. Jelenleg 1 milliárd köbmétert tudunk átvenni a háztartási és ipari fogyasztásra és még 1-2 milliárd köbmétert műtrágyagyártásra. De – egyelőre nem lehet tudni, mekkora lesz az éves termelés, mert a fekete-tengeri befektetők még nem döntöttek az ottani befektetésükről.

2. Kormányunk tagjainak az első fekete-tengeri gázmolekula felszínre hozásáig van idejük olyan adópolitikákat elfogadni, melyekkel újraindíthatják a vegyipart, a műanyag-, műtrágya-, festék-, gumi-, műszálipart és a többi területet, hogy minél nagyobb mennyiséget át lehessen venni a fekete-tengeri földgázból. Ez senki mástól sem függ, csak a román államtól.

3. A román–magyar interkonnektorba bekerülő gázt az a két magyar cég fogja eladni a szomszédban, melyek állítólag megnyerték a pályázatot. Őszintén,

érdekel valakit Romániában, hogy milyen árat kell majd elviselniük a magyar fogyasztóknak

a BRUA-n keresztül áthaladó azeri gázért? Mert, nyilvánvalóan, az magába fogja foglalni a tranzitdíjat és a két cég által a magyar fogyasztóknak felszámolt díjakat.

4. Képes valaki azt szavatolni, hogy bármelyik fekete-tengeri termelőcégnek érdeke, hogy kizárólag exportra és csakis a BRUA-n keresztül irányítsa át a fekete-tengeri kitermelést? Miért mondom ezt? 

Mert a fekete-tengeri termelők 2022-től hozzáférhetnek majd a Tranzit I, Tranzit II és Tranzit III vezetékekhez, melyek sokkal több piachoz biztosíthatnának hozzáférést számukra, melyek érdekesebbek Magyarországnál, mint például Ukrajna, Görögország, Bulgária és Törökország. Vagyis minden kártya játszik. És ahogy azt fentebb említettem, a romániai piacnak elsőbbsége van az offshore-termelésből származó gáz kereskedelmében!

A nyertes cégek elveszíthetik a pályázatot. Hogyan?

A pályázati leírás szerint, melyet mind az ANRE, mind a magyarországi társszerv elfogadott, a két cég ez év végéig léphet vissza ebből a folyamatból. De miért tennék ezt?

1. Ha december 15-ig nem kötnek szerződéseket a gáztermelőkkel, előbb az 1,75 milliárd köbméteres, aztán a 3,7 milliárd köbméteres kapacitásra, akkor gyakorlatilag feleslegesen kötötték le a kapacitást, mert a BRUA-n keresztül csak levegő megy majd Magyarország felé, ebben az esetben pedig bebizonyosodik, hogy e cégek csak ezt a regionális interkonnektálási projektet akarták aláásni. De akkor új pályázatot írnak ki.

2. Ha ez a két cég nem köt szerződéseket a pályázaton elnyert teljes kapacitás lefedésére, akkor a Transgaz újabb pályázatokat írhat ki a vezeték ki nem használt részére.

Tehát majd csak idén nyáron tudjuk majd meg, hogy mekkora lesz a termelők által exportra szánt tényleges mennyiség és hajlandók lesznek-e hosszú távra lekötni magukat két olyan céggel, melyek lekötötték azt a Magyarországot Romániához kapcsoló interkonnektort.

Magyarország energetikai biztonsága a parlamenti választás kampánytémája

A kampányoló Orbán Viktor kormányfő politikai beszéde – tehát – egybeesett a Transgaz által az Újpanád–Csanádpalota interkonnektorra vonatkozó kapacitástöbblet lekötésének pályázatával.

A budapesti számítás egyszerű volt. Már csak néhány hét van a parlamenti választásig, a FIDESZ, Orbán Viktor pártja pedig meg akarja őrizni a hatalmat. Az emigránsok kiűzésén kívül a FIDESZ, akárcsak a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) bér- és nyugdíjemeléseket ígért. De úgy tűnik, a szomszédos ország választói számára ez már nem elég. Orbán Viktor ahhoz, hogy az Európa-párti választók egy részét is megnyerje magának, az energetikai biztonság témáját is felvetette, mert Magyarország tényleg függ az orosz gáztól. Csakhogy a budapesti hivatalosságok eléggé elhamarkodták ezt a bejelentést, amely bumerángként fordulhat ellenük.

Persze, továbbra is a FIDESZ az április 8-i parlamenti választás fő esélyese. De e választásnak az a tétje, hogy a FIDESZ abszolút többséggel rendelkezik-e majd, vagy koalíciós kormányzásra kényszerül.

Másrészt,

Magyarország újra megmutatta, hogy bele tud szólni a román politikába, ami azt bizonyítja, hogy nagyon gyenge vezetésünk van a csúcson.

Harmadrészt, az Európai Bizottságnak határozott álláspontra kellene helyezkednie a BRUA gázvezeték ügyében. Végső soron nem arra találták ki, hogy egyetlen országnak legyen hasznos, nem?

Mindenesetre el kell ismernünk, hogy a közelmúltban kevés olyan eset volt, amikor a román hatóságok képesek voltak sikeresen szembeszállni a magyar retorikával, idehaza pedig sokszor akadt számos „jóakaró”, akik keresztbe feküdtek azoknak a projekteknek, melyek felemelhetnék Romániát arra a helyre, melyet megérdemel az Európai Unióban.