Ha nem emelik fel a kft-k a törvényileg előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot - mondta Balsai István ügyvéd az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
A bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint 70 állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
avaly novemberben 5,3 százalékkal nőttek az átlagkeresetek a nemzetgazdaság egészét tekintve, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,1 százalékos volt a bruttó és a nettó bérek emelkedése. Az előző havi, októberi adatokhoz képest mindkét adat szerint 0,5 százalékponttal gyorsult a bérkiáramlás - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott legfrissebb jelentéséből.
A november végi 46,7 milliárdról december végére 38,2 milliárd forintra apadt a kórházak ki nem fizetett számláinak összege a Magyar Államkincstár adatai szerint. Az orvostechnikai beszállítókat azonban továbbra sem fizetik ki az intézmények.
Bugyi környékén jutott több száz hektár állami földhöz a Dunakeszi Kinizsi egyik mezszponzora, a holland Joseph Janssen érdekeltségébe tartozó Hunland Trade Kft - dacára annak a sűrűn hangoztatott elvnek, hogy külföldiek ne juthassanak földhöz Magyarországon.
Szabálytalanul, engedély nélkül helyezett el óriásplakátokat körforgalmakba, útkereszteződésekbe a Simicska Lajos tulajdonában álló Euro Publicity Kft. – hívta fel a SONLINE figyelmét egy siófoki vállalkozó, akinek az ingatlanán ilyen hirdetőtáblák vannak.
Az államnak is előnyös a magyarországi fesztiválok nemzetközi sikere, jó működésük a turizmus bevételein látszik. A kiemelt fesztiváloknak szánt állami támogatás idei mértékéről hamarosan döntés születik. Erről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára beszélt szerdán Budapesten.
Felszólította a Volkswagent az Európai Bizottság belső piacért, ipar-, vállalkozás- és kkv-politikáért felelős biztosa, hogy az emissziós botránnyal érintett európai autótulajdonosknak is fizessenek jóvátételt, miután az Egyesült Államokban erre ígéretet tettek.