h i r d e t é s

Gazemberi színjáték

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Gazemberi színjáték

2021. április 29. - 06:39

Olvasom, hogy Orbán megmondta, a hét végére, vagy a jövő hét közepére meglesz „a nyitás második üteméhez” kellő számú beoltott.

A kép illusztráció! - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Hogy honnan tudni a beoltottak pontos számát, ahhoz képest, hogy településenkénti adatok nincsenek, rejtély! De mindegy is!

Ha az Új Delphoi Csoda megjósolta, akkor meg kell lennie! Tehát meglesz!

Azt pedig – szintén a Bölcs Vezetőtől – tudjuk, hogy a járvány legyűrésének, mit legyűrésének, laposra verésének ez az egyetlen feltétele és mutatója.

A „védettségi igazolvány” pedig teljes bizonyossággal tanúsítja, hogy a felmutatója „védett személy!” Vagyis intakt a fertőzéssel szemben. És maga, sőt a be nem oltott gyermeke se fertőz!

A veszélytelenségi együttható két orbáni axiómája tehát imígyen előáll!

Akkor pedig hajrá magyar! Még inkább hajrá, mint „a nyitás első üteménél”, melyet nevezzünk egyszerűen terasznyitásnak!

Mindezek alapján és következtében tehát népünk Nagy és Tévedhetetlen Tanítója rászabadítja a lakosság egyik felét a lakosság másik felére! Illetve gondosan kiválogatott, gyenge, ellenállásra képtelen szegmensére. (Vesd össze: áldozati bárány, vagy ahogy katonáéknál mindjákí: kalkulált veszteség.)

Mint mindig. Mint december és március közt (majd mostantól újra) a pedagógusokra. Ezúttal a kulturális szférában dolgozókra, jelesül például a könyvtári dolgozókra.

Olvasom a vonatkozó 194/2021 (IV. 21.) Korm. rendeletet. Olvasom, de nem könnyen!

1./ Nem egyszerű! Az ember a hivatalos szövegre, a jogszabályra utazik! a Wolters Kluwert néven futó Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye (ki a rosseb az a Wolters Kluwert?) ezúttal (már) csak előfizetés esetén áll rendelkezésre. (Regisztrálj, és küldjük a számlát!)

A Google feldobja a Magyar Közlönyt. Á, azért is fizetni kell! Nem is keveset! Csak hivatásos jogalkalmazók spendírozzák meg az előfizetést.

Azért megpróbálom. És láss csodát: e rendelet (most) véletlenül ingyen is letölthető.

2./ Elmerülök a szövegben, és égnek áll a hajam!

Ezek itt jogszabályszerű szövegezéssel, fejezetekre bontással, paragrafusokkal, bekezdésekkel, s a többi, a legnagyobb komolysággal passzírozzák a semmit! Mintha itt egy felelős kormány regnálna, jogot alkotna, ésszerű intézkedések sorozatát hozná meg!

Puszta színjáték ez pedig, és csak azért nem a javából, mert beledöglünk.

Mintha bármi értelme lenne a nyitás aprólékos szabályozásának, miközben csak annyit tudunk, hogy továbbra is kétszáz fölött van naponta a halottak száma (Victoria államban például – Ausztrália – a nyitást ahhoz kötötték, hogy hat hétig egyetlen fertőzéses eset se forduljon elő).

És annyit tudunk, hogy a vakcinák hatékonyságáról semmit se tudunk, kellő számú tapasztalat, kellő számú vizsgálat, kellő idő hiányában. Hiszen manapság az egész világ – kényszerűen –egy hatalmas kísérleti labor.

Ennek folytán arról sem tudhatunk bizonyosat, hogy a két, újabban már három dózis mire és meddig elég.

Arról pláne nem, hogy az egy dózis mire elég. Mert a legtöbben eddig csak egyet kaptak.

Azt meg végképp nem, hogy a beoltott szülő be nem oltott gyermeke, az iskolai fertőző gócpontról érkezve miért nem fertőzhet.

Ilyen formán a világhírű „védettségi igazolvány” valójában nem nyújt nagyobb védelmet, mint annak idején a svéd és svájci menlevél (Schutzpass), melynek birtokosait a nyilasok ugyanúgy a Dunába lőtték, mint az ilyen menlevéllel nem rendelkező hitsorsosaikat.

Egyszóval a grasszáló kaszás van itt szépen szabályokba rendezve!

Ami számomra már kimeríti a perverz tömeggyilkosság fogalmát.

Hogy aszongya: (a szerdán nyíló) nem alapvető szükségleteket kielégítő szolgáltatók (színházak, könyvtárak) helyiségeibe a „védettségi igazolványt” felmutató „védett személy” (e kifejezés, hogy „védett személy”, biztos imponál az érintett faszinak és Neje Őnagyságának, hiszen általában államfőkre, fontos politikusokra alkalmazzák – jól ki van ez találva pszichésen is!), nos tehát a „védett személy” korlátlan számban, maszk nélkül bemehet, és ott, a nyitva tartási időn belül korlátlan időtartamban tartózkodhat. Beviheti védettségi igazolvánnyal nem rendelkező gyermekét is.

És így tovább! Ha ez, akkor az, ha ekként, akkor akként! Smonca, szépen, akkurátusan rendszerbe foglalva. Mondom, mint egy igazi jogszabály! Melyet felelős kormányzat készített.

Miközben az egész nem szól másról, mint egy őrült mániájának (foci EB) és választási győzelmét eredményezhető trükközésének a virtuális világból reális világba vezetése technikai megoldásáról.

Ez a sok „védett” pont olyan, mint a „Védett férfiak”, Robert Merle hasonlóan szörnyűséges látomása. Csak ez most megvalósul!

Pont olyan, mint, ha valaki szépen, fórsriftosan (ha már Merle: ez Nagyúri mesterség!) megterít a meissenivel a kedves vendégnek, aztán trágyalevet szervíroz. Vagy ciánt.

És a polgár boldog! A Vezér segít! A Vezér felszabadít! A Vezér megint győzött! Majd fehér lepelben elindulnak a temetők felé.

Aki pedig megmarad, az majd a Megmentőre szavaz! De előtte még kitolong a Népstadionba. És megnézi az EB-meccset!

Ha egy kis szerencséje van, láthatja a Vezért is szurkolni a VIP szektorban, gondosan izolálva. Hiszen járvány van!

Címkék: