Greta Thunberg beszólt a német vasútnak, kemény választ kapott
A túlzsúfolt vonattal voltak problémái a 16 éves svéd klímaaktivistának. - írja az atv.hu.
A 16 éves svéd lány nem utazik repülővel, most is ezért választotta a vasutat, de végül a földön kellett ülnie a táskái mellett. Erről képet is posztolt a Twitteren.
A Deutsche Bahn később szintén a Twitteren írt arról, hogy nagyon örülnek, hogy a lányt a környezetbarát járatukon köszönthették, de örültek volna, ha elmondja, mennyire barátságos csapat gondoskodott az első osztályra szóló helyén.
Thunberg később válaszolt a DB-nek, azt írta, hogy nem kritizálni akarta a vasutat, de csak Göttingentől tudott leülni a helyére, az utazása utolsó két órájára, mielőtt Hamburgban átszállt egy másik vonatra.
„Pihennem kell”: egy kicsit visszavonul Greta Thunberg
Nem csinálhatod állandóan ezt, néha pihenni is kell – mondta Torinóban a CNN-nek Greta Thunberg, hozzátéve: nem tudja, meddig fog pihenni, de nem túl sokáig.
A 16 éves svéd klímaaktivista, akit nemrég tett a Time magazin a címlapjára, mint az év emberét, azt is megjegyezte, hogy 2020 a cselekvés éve lesz, és nyomást kell gyakorolniuk a düntéshozókra.