h i r d e t é s

Gulyás Gergely bejelentette, hogy lesz negyedik hullám

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gulyás Gergely bejelentette, hogy lesz negyedik hullám

2021. július 07. - 15:29

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a megszokott csütörtöki időpont helyett szerdán délután tartja a tájékoztatót.

Forrás: Magyarország Kormánya / Facebook

A legfontosabb jó hír

A foglalkoztatottsági adatok már 55 ezer fővel magasabb, mint egy évvel ezelőtt, tehát akár foglalkoztatási csúcsot is lehet dönteni, új munkahelyek is létrejöttek egy járvány árnyékában – mondta a miniszter. A növekedés ügyében kifejezetten optimista a kormány, nem csak év/éves összehasonlításban lesz jelentős, az a cél, hogy soha nem látott gazdasági növekedést lehessen elérni, ha meglesz az 5,5 százalék, akkor a gyermeket nevelő családok visszakaphatják a 2021-es személyi jövedelemadójukat.

Építőanyagok

Építőanyagot kivinni csak engedély esetén lehet kivinni november elsejétől. Az építőanyagok fuvarozását nyomon fogják követni, a közúti fuvarozást is be kell jelenteni. Kiegészítő bányajáradékot vezetnek be egyes anyagok bányászata esetén, a vállalkozásoknak a kormány által meghatározott ár feletti éra után 90 százalékos járadékot kell fizetni. Azokra a cégekre terjed ez ki, amelyek forgalma meghaladja a hárommilliárd forintot. Akinek bányászati joga van, és nem termel, egy év után elveszíti az engedélyét. Vizsgálják az egyes építőanyagok helyettesíthetőségét.

Ma járványügyi szempontból Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, a delta variáns miatt fertőzés azokat fogja veszélyeztetni, akik nem oltatták be magukat. Jó eséllyel lesz negyedik hullám, de az oltások mindegyik védettséget nyújt a delta vírustörzs ellen is. A tapasztalatok szerint sokkal gyorsabban terjed, ezért oltási kampányt indít a kormány, ezért hatvan éven felülieknél akár házhoz is mennek mostantól, hogy beadják bármelyik választható vakcinát. A zöld kártyák igénylése folyamatos, félmillió állítottak már ki. Ha külföldre utazik valaki, akkor a konzuli szolgálatnál tájékozódjon, hogy az adott országba milyen feltételekkel lehet utazni. A friss adatok szerint 44 fertőzött volt egy nap alatt, és egy halálos áldozat, napok óta csak olyanok hunynak el, akik nem volt beoltva. - hangzott el járványügyben a tájékoztatás

Az uniós pénzre alapozott helyreállítási programról ezt tudtuk meg: A magyar program ügyében hetek óta zajlanak a tárgyalások, a most megjelent lapinformációk tévesek. Az igaz, hogy már lezárt területek kapcsán is előálltak újabb kérésekkel a bizottság részéről, de az nem igaz, hogy bármilyen gond lenne a magyar tervekkel. A kérdés az, hogy a bizottság mennyire tudja függetleníteni magát a mostani brüsszeli kampánytól.

Az EP vitával kapcsolatban, a kormány álláspontja szerint civilizációs szakadék van

Példátlan kampány indult Magyarország ellen, a kormányhatározat időt álló, az európai parlamenti vitára már annak előtte reflektált. Jól mutatja a civilizációs szakadékot, hogy egy korábban bűncselekmény miatt elítélt máltai képviselőre bízták az eset kivizsgálását. A magyar kormány továbbra is a szülőkre kívánja bízni a gyermekek szexuális nevelését, és a gyermekek nevelésének feladata a szülőké, és a rendezése tagállami hatáskör. Magyarország minden jogi vitának áll elébe. A gyűlöletbeszéd Magyarországgal szemben is tilos, különösen magyar EP-képviselők részéről – mondta Gulyás Gergely. (Infostart)