Gyermekbalesetek megelőzése – gyakorlati tanácsok a Semmelweis Egészség Napon
Egy éves kor feletti gyermekeknél az egyik vezető halálok a baleset, ráadásul ezek legnagyobb része otthon történik, és odafigyeléssel, a lakás biztonságos kialakításával elkerülhető lenne.
A Semmelweis Egészség Napok márciusi rendezvényén ezért egyebek mellett a gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatban szolgálnak gyakorlati tanácsokkal a szülőknek.
Az otthon bekövetkező leggyakoribb gyermekbalesetek között tartják számon a szakemberek a „forrázásos” eseteket, amelyek nagy részben a szociális helyzettel és a lakás korszerűségével hozhatók összefüggésbe. Kiemelten veszélyesek a háztartásban megtalálható vegyszerek, például a vízkőoldó, a sósav, a lefolyótisztító, a hipó, a hideg zsíroldó, egyes mosogatótabletták, a fagyálló és a szélvédőmosó-folyadék.
Ezekből kis mennyiség is életveszélyt okozhat, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy tárolásuk kizárólag gyermekek elől elzárva biztonságos. A leggyakoribb balesetek közé sorolhatjuk az úgynevezett „magasból esést”: amennyiben egy gyermek a saját testmagasságáról vagy annál magasabbról esik le, mindenképpen súlyos sérülést kell feltételezni, és orvoshoz kell fordulni. De ide sorolható az áramütés, a fulladás, és további veszélyforrást jelenthetnek a lakókörnyezetben megtalálható instabil tárgyak.
A Semmelweis Egység Napok március 7-i Prevenció a gyermekgyógyászatban című rendezvényén az érdeklődők képzett szakemberektől kaphatnak gyakorlati tanácsokat a biztonságos otthon kialakításával kapcsolatban, de a csecsemők újraélesztését is el lehet sajátítani.
A szombati eseményen a leggyakoribb mozgásszervi elváltozásokkal, a cukorbetegséggel, valamint az egyre több gyermeket érintő elhízással kapcsolatban is készülnek interaktív bemutatókkal, állapotfelmérésekkel és előadásokkal a szervezők. A gyermekkori kábítószer-használatról és következményeiről dr. Zacher Gábor tart előadást, Bernáth József sztárséf pedig az egészség jegyében tart főzőshow-t.
A programok ingyenesek, de nagy részük regisztrációhoz kötött. Részletes program és jelentkezés a semmelweis.hu/250/semmelweis-egeszseg-napok oldalon, a Semmelweis Egészség Napok aktuális eseményére kattintva lehetséges. A betelt programokra a helyszínen, a lemondásoktól függően lehet regisztrálni.
- Időpont: 2020. március 7. (szombat) 9:00 – 15:00
- Helyszín: II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika (1094 Budapest, Angyal u.39.)