h i r d e t é s

Gyermekbántalmazásra hivatkozva rúgtak ki egy óvónőt Dunaalmáson

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Gyermekbántalmazásra hivatkozva rúgtak ki egy óvónőt Dunaalmáson

2021. október 02. - 09:23

Elfajult a vita az intézmény új vezetése, illetve az óvónők és a szülők között.

Forrás: Google

Gyermekbántalmazással vádolta meg a dunaalmási óvoda vezetése azt a pedagógusát, akit gyermekbántalmazásra hivatkozva bocsátottak el nemrég, szolidaritásból azonban még három óvónő és három dajka is felmondott, legalább 20 gyermeket pedig kivettek a szülők az intézményből – írja a Blikk

A lapnak egy szülő elmondta, augusztusban találkoztak az óvoda új vezetőjével, akinek több tervezett lépését is vitatták, nem értettek egyet például a csoportok átszervezésével sem. Egy hónappal később, szeptemberben kapták a hírt, hogy az óvoda megvált az egyik óvónőtől. A pedagógus a Blikknek elmondta, 35 éve van a pályán, három éve gyermekvédelmi felelősként került a dunaalmási óvodába. Bár az intézményvezető azt közölte vele, hogy jegyzőkönyv készült arról, ami nem tetszett neki, ő csak egy e-mailt kapott az elbocsátása indokairól. Ezek között szerepelt a gyermekbántalmazás is – mesélte. 

Egyik távozó kollégája szerint a gyemekbántalmazás csak utólagos érv volt, az intézmény vezetése először azzal vádolta meg a gyermekvédelmi felelőst, hogy nem lehet vele együtt dolgozni. 

Rendőrségi bejelentés egyébként sem az intézmény vezetésétől, sem a fenntartótól nem érkezett az ügyben, amelyről a Blikk megkérdezte a fenntartót is, választ azonban nem kapott. (Index)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s