h i r d e t é s

Gyurcsány elmondta, hogy lenne

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány elmondta, hogy lenne

2018. január 30. - 06:11

Ha kormányra kerülne, több tízezer embert szeretne egyenként megvizsgálni

Forrás: ATV

A DK elnöke közölte, aki nem az alkotmányos rendhez volt hűséges, hanem a kormányhoz, azokat elküldené a közigazgatásból, ha kormányra kerülne.

„Én vagyok a legmesszebb a fideszes világtól, ezért vagyok én a legnépszerűtlenebb a választók között”

- Gyurcsány Ferenc ezzel magyarázta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt, hogy a Nézőpont Intézet felmérésében ő a legnépszerűtlenebb politikus.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy szerinte az LMP nagyon sokáig összejátszott a Fidesszel. A DK elnöke elmondta, a diktatúrával való szembenállás morális kötelesség, de úgy látja, ezt az LMP nem mindig képviselte.

„Nem tudok mit kezdeni azzal az MSZP-s váddal, hogy nem is akarunk győzni”- közölte Gyurcsány, aki szerint, ha valaki igazán szemben áll a Fidesszel, az az ő pártja. Azt mondta, az MSZP-t azért bírálja, például fideszes kapcsolatokkal, mert „olyan az adjon Isten, mint a fogadj Isten”. Vagyis, aki a DK tisztességét megkérdőjelezi, annak ellentámadásra kell számítania. Gyurcsány szerint ő az évértékelőjében figyelmeztetést küldött az MSZP-nek.

A DK elnöke arról is beszélt, hogy az egyházak bírálata a részéről nem jelent vallásellenességet. Az egyházak támogatásáról azt mondta, csak egyforma kedvezményeket lehet adni mindenkinek.
„Nem egy Orbán Viktor van, sok ezer kis Orbán Viktor van az országban”- közölte a volt miniszterelnök, majd elmondta, hogy aki nem az alkotmányos, törvényes rendhez volt hűséges, hanem a kormányhoz, azokat kormányra kerülése esetén elküldené a közigazgatásból. Mind a 79 ezer embert, aki a közigazgatásban dolgozik, egyenként megvizsgálná, sőt a közszférában dolgozókat is. Gyurcsány szerint ez nem listázás, hanem értékelés.

Karácsony Gergely ajánlatára, amely szerint Gyurcsány lehetne az MSZP listáján a harmadik, azt mondta, ők már megegyeztek az MSZP-vel, ezen változtatni nem akar, a DK-nak önálló listája lesz. (atv.hu)