Gyurcsány, Marton László stílusban bánt el az MSZP-vel!
Molnár Gyula, Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila, akik részesei a folyamatnak, az MSZP felszámolóivá váltak! - írja a Karcos Harcos Blog
Az MSZP vezetése mocskos módon kiárusította a pártot Gyurcsánynak! A nyerhető helyek elosztása 50-50%! Gyurcsány ugyan nem tudott kilépni a hagyományos 70-30%-ból, mert ez lett az arány globálisan az egyéni képviselőkről, a 70-30 látszólag méltányos döntés!
Azonban ha a nyerhető helyek arányát vizsgáljuk, akkor az arány 50-50% különösen túl súlyozva Budapesttel.
A megállapodás azt jelenti, hogy az MSZP vezetése gyakorlatilag eladta a pártot Budapesten és megágyazott Gyurcsány ellenzéki hatalomátvételének, ezzel együtt minimum nyolc évre, Orbán vagy a Fidesz hatalomban maradásának.
Az MSZP mostani morális és gazdasági állapotának felelőse Gyurcsány Ferenc, aki maga mondta el, hogy folyamatosan megtévesztette az ország teljes lakosságát, a balos és liberális választókkal együtt!
A beállt következmények elsöpörték az SZDSZ-t, és térdre kényszerítették az MSZP-t.
A már térden lévő MSZP megalázása, Marton László módszerével történt, a különbség csak annyi, hogy ez nem molesztálás, hanem vágy volt az MSZP vezetői részéről!