Gyurcsányt csinált magából Gyurcsány Ferenc
Talán emlékszik még arra valaki, hogy az LMP-sek még 2011-ben magukat a Parlament elé láncolva tiltakoztak, majd hirtelen megjelent Gyurcsány Ferenc is szónokolni. - írja a 444.hu.
A napokban ennek a 2017-es verzióját láthattuk: néhány nappal azután, hogy Szél Bernadett már arról adott ki közleményt, hogy szerinte a fideszesek külföldről finanszírozott ügynökök, a Demokratikus Koalíció elnöke is úgy érezte, kell valami nagyot gurítania a témában.
A volt miniszterelnök a múlt hét elején azt állította, látott olyan dokumentumot, ami szerint Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról, és amivel szerinte zsarolhatják Orbán Viktort. Gyurcsány ezután felszólította a miniszterelnököt, hogy tisztázza magát, vagy pedig 72 órán belül perelje be őt az állításaiért.
Miután letelt a határidő, és Orbán csak nevetett a vádon (ami nem csoda, hiszen Gyurcsány semmilyen konkrétumot nem mondott).
A DK-elnök nem továbbra sem állított többet:
A 72 óra lejárt, a miniszterelnök nem tisztázta magát és nem indított jogi eljárást. Korábbi állításaimat fenntartom.
Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy amennyiben az általam látott dokumentumok hitelesek, a miniszterelnök súlyosan megsértette a magyar törvényeket és elárulta a hazáját.
Nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem Oroszország zsarolható ügynökeként tevékenykedik.
Biztosíthatom arról, hogy minden törvényes eszközzel azon leszek, hogy állításaimat a dokumentumok megszerzésével és nyilvánosságra hozatalával bizonyítsam.”
Viszont hétfőn az ATV-ben valamelyest pontosította, hogy miről beszél, mint fogalmazott:
Amíg nem hozok dokumentumot, minden állításommal (milyen dokumentumot láttam, milyen banktól, és minden más állításommal)
Orbán Viktort segíteném, hogy egy esetleges későbbi eljárásra fel tudjon készülni.
A további részletek önmagukban is furcsák, pedig így leírva nem erősíti (pontosabban gyengíti) azokat Gyurcsány Ferenc előadásmódját:
- Neki könnyebb lett volna, ha Orbán beperli.
- Amit mondott, az igaz és pontos, vigyáz arra, mit mond, és hatalmas dilemma volt, hogy elmondja-e vagy ne.
- Egy meglehetősen magas rangú és nagyon hiteles ember szóban tájékoztatta sok éve, hogy léteznek ezek a dokumentumok.
- Aztán találkozott a közvetítővel, először csak hatszemközt beszéltek arról, érdekelnék-e a dokumentumok, majd két héttel később jelentkezett a figura, és csak neki mutatta meg azokat, még a telefonokat is kivitette ehhez.
Az a Gyurcsány Ferenc, akit az ország olyan jól ismer, ezután azt mondta, ekkor már túl voltunk az első Orbán-kormányon, és azt gondolta: „snassz lenne”, ha neki Orbánt egy külföldi hatalomnál lévő dokumentummal kellene legyőznie.
Tehát azért nem buktatta meg az embert, akiről úgy tartotta, a demokráciára leépítésére készül, mert azzal a dokumentummal, amivel ezt megtehette volna, ez snassz lett volna!
Gyurcsány egyébként még azt is állította, hogy nem tudja, kinél van a dokumentum, de arra következtet, hogy akivel tárgyalt, az orosz, mert nagyon szlávos volt az angolja.
Állítása szerint nem kell neki a dokumentum, amit biztosan árulnak másoknak is, a történetet is azért árulta el, hogy ezzel védje magát, mert ha pár hónap múlva előkerül, mondhatnák, hogy Gyurcsány is tudott róla, és ez lett volna az ő politikai halála, hiszen azt mondták volna, leboltolt Orbánnal.
Az utolsó pontot árnyalja, hogy Gyurcsány Ferenc politikai halála már 2006-ban megvolt, amikor belebukott az őszödi beszédbe, de az sem elhanyagolható szál, hogy miniszterelnökként a saját otthonában fogadta Putyint, és megígérte neki, hogy támogatja egy új, balkáni gázvezeték építését. (Amiért akkor még az USA és a Fidesz is támadta Gyurcsányt.)
Putyin Totó kutyát öleli Gyurcsány háza előtt 2006. március 1-énFotó: Dér Miklós/Miniszterelnöki Sajtóiroda/AFP Forrás: 444.hu
Ráadásul a mostani, bármiféle bizonyítékot nélkülöző műsorszámához érdemes tudni, hogy bár a Tárki közvélemény-kutató a DK-t pár hónapja még 4 százalékon mérte, de a Publicus szerint már csak 3 százalékon áll.
A hétfői majálison pedig Gyurcsány egymaga bejelentette az ellenzéki összefogást: szerinte a 2018-as választáson a demokratikus ellenzéki pártok együtt fognak működni, és a Fidesznek minden választókerületben csak egy demokratikus ellenfele lesz, „ha törik, ha szakad”.
Tehát amíg nem kerül elő bármilyen konkrét bizonyíték, sőt legalább konkrét állítás – márpedig most nem úgy tűnik, hogy elő fog –, addig ez az egyetlen tény:
Gyurcsány Ferenc sokadszor is Gyurcsányt csinált magából.