Bár továbbra is "megingathatatlan" Oroszország döntése, miszerint kilép az Egyesült Államokkal kötött nukleáris fegyverzetellenőrzési szerződésből (START egyezmény), Moszkva azonban hajlandó lehet visszatérni, amennyiben Washington változtat Oroszországgal kapcsolatos politikáján - mondta nemrég Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
A schengeni övezetbe kiállított vízumok számán nem látszik, hogy helyreállt volna a nemzetközi turizmus tavaly. A koronavírus-járvány előtt még évi 14-15 millió belépési engedélyt adtak ki, 2022-ben azonban még mindig csak 6 milliót.
A Nyugat hanyatlása és a fejlődő országok világgazdasági és világpolitikai jelentőségének gyors növekedése már az ukrajnai orosz invázió előtt is a geopolitikai táltosok és vajákosok egyik kedvenc szólama volt.
Mihail Galuzin orosz külügyminiszter-helyettes az orosz állami hírügynökségnek adott interjújában sorolta fel az orosz vezetés Kijevvel szemben támasztott követelményeit, mi mindent kérnek azért, hogy befejezzék Ukrajna támadását.
A Roszatom szakemberei által végzett paksi atomerőmű-bővítés egy pillanatra sem állt le, még a koronavírus-járvány és a szankciók ellenére sem - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern főigazgatója csütörtökön Szentpéterváron, a Nyevszkij nemzetközi ökológiai kongresszuson.
Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner csoport vezetője az elmúlt napokban megállás nélkül ostorozza az orosz hadvezetést, az ABC értesülései szerint pedig azt is elmondta, hány embere veszett oda Bahmut ostroma közben, ami nem meglepő módon erősen eltér a hivatalos orosz állásponttól.
A Nyugat által Ukrajnának szállított, szegényített urántartalmú lövedékek megsemmisítése után egy radioaktív felhő keletkezett, amely Európa felé sodródik – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, a Biztonsági Tanács titkára pénteken.
Oroszország minden dimenzióban sokkal gyengébb, mint a Szovjetunió volt, gazdaságilag, demográfiailag tovább gyengült, és az Ukrajna elleni háború után darabokra hullhat – mondta egy konferencián Gerard Roland, belga közgazdász. A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem közgazdaság- és politológiaprofesszora a különböző államformákat vizsgálta, és diagnózist mondott Magyarországról is.
Valószínűleg már sok fideszes szavazó sem érti, miért tart ki továbbra is olyan eltökélten Vlagyimir Putyin rezsimjének támogatása mellett Orbán Viktor, amikor már sem politikai, sem gazdasági haszna nem származik az országnak belőle.
Súlyosabb büntetés kiszabását kezdeményezte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azzal a férfival szemben, aki felgyújtással fenyegette a moszkvai magyar nagykövetséget.
Ez az akció sokkal több, mint egy orosz propagandista likvidálása – ez érezhető ki a Kreml-párti nyilatkozatokból és a hatalommal kritikus, külföldre kényszerített újságírók kommentárjaiból is azután, hogy Szentpéterváron robbanás végzett egy kávézóban Makszim Fomin orosz háborús tudósító-propagandistával.
Bő egy nap leforgása alatt több mint 8 százalékkal került lejjebb az olajár, az európai tőzsdei gázár pedig újabb mélypontot ért el, közelítve azt az árszintet, ami az úgynevezett olcsó orosz gáz időszakában volt érvényes.
Az orosz vállalatok elleni külföldi lépések megtorlásaként további nyugati vagyontárgyakat foglalhat le Moszkva, miután ideiglenesen átvette az ellenőrzést két európai állami tulajdonú közműszolgáltató vállalat vagyona felett – közölte a Kreml.
A geopolitikai körülmények és a szankciók miatt Oroszország vezetékes gázexportja a FÁK-országokon kívüli államokba a felére csökkenhet, 100 milliárd köbméterről 50 milliárd köbméterre 2023-ra egy orosz belső kormányzati jelentés szerint.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint egyértelmű, hogy a NATO-nak fel kell vennie Ukrajnát a soraiba, mert „Kijevnek szüksége van a szövetségre, a szövetségnek pedig Kijevre”. A csatlakozásról a júliusi vilniusi NATO-csúcson politikai döntést kell hozni – hangsúlyozta.
A közösségi médiába kerültek fel a felvételek arról, hogy kigyulladt az egyik legnagyobb, Szentpéterváron található orosz Kirov (vagy Kirovszky) Zavod gyár. A gyárból feltörő füst színe alapján erősen mérgező anyagok terjedhetnek a környéken.