h i r d e t é s

Habony nagynénje a bíróságon!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Habony nagynénje a bíróságon!

2017. január 11. - 06:32
0 komment

Megjelent Pápa Marianne – bizarr jelenetek a bíróságon - írja az MNO.hu.

Pápa Marianne (b), Habony Árpád nagynénje, Portik Tamás állítólagos volt élettársa megjelent a bíróságon - Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet

Hamarosan ítéletet hirdetnek a Rogán Antal által Juhász Péter ellen indított személyiségi jogi perben, amelynek keddi tárgyalásán Pápa Marianne, Portik Tamás feltételezett exélettársa, Habony Árpád nagynénje is megjelent tanúkénti idézésére. Jelenléte abszurd jeleneteket okozott a Fővárosi Törvényszék folyosóján.

A Rogán Antal és Juhász Péter között zajló személyiségi jogi per előző tárgyalásáról – hiába idézték tanúként – távol maradt Pápa Marianne, kedden viszont már nem kockáztatta, hogy rendőrökkel vezettessék elő; ha kis késéssel is, de megérkezett.

Habony Árpád nagynénje, Portik Tamás állítólagos volt élettársa egy hatalmas napszemüveget viselve lépett a Fővárosi Törvényszék tárgyalójába, rögtön számonkérve, hogy ő előzőleg írásban zárt tárgyalást kért, és azt, hogy ne fotózhassák.

A bíróságnak előre megküldött irományában kérte azt is, hogy még az abban foglalt indokokat se olvassa fel a bíró, tehát lehetőleg a sajtó és a peres felek számára se derüljön ki, mire fel kér zárt ajtók mögötti tárgyalást. Annyit végül elárult, hogy többek között a médiában róla híreszteltek miatt rekesztené ki a nyilvánosságot.

Abszurd jelenetek a folyosón

A zárt tárgyalást a bíróság elrendelte, a sajtót és a hallgatóságot kiküldték. Pápát csaknem másfél órán át hallgatták meg. Ezután Bérces Renáta bíró kijött, és közölte a média folyosón várakozó munkatársaival, hogy „technikai szünet” van.

Ekkor lépett ki a tanú és kísérője, előbbi kendővel, utóbbi kapucnijával takarta az arcát úgy, hogy csak egy kis lyukon kukucskáltak ki, és összekapaszkodva terelgették egymást a kijárat felé. 

Egészen bizarr kóválygásuk közepette a bírónő kiabálva kérte a fotósokat, hogy ne készítsenek felvételt a nőkről, akik továbbra is a csuklyájuk nyílásán kikémlelve menekültek a lift felé. 

Ismerte Portikot, de nem úgy

Pápa Marianne kihallgatására azért volt szükség, mert az általa jó áron megszerzett, majd jelentősen drágábban eladott, V. kerületi ingatlanok kapcsán is maffiakapcsolatokkal vádolta Juhász Péter a belvárosi önkormányzatot és Rogán Antalt.

Juhász szerint ellentmondásos vallomásában Pápa szerencsés véletlenként tálalta a bíróságnak a pár évvel ezelőtti ingatlanüzleteit. 

Az Együtt alelnöke azt is elárulta, Pápa Marianne tagadta, hogy Portikkal élettársi viszonyban lettek volna, és kikérte magának, hogy Juhász ezt állítja. Az ellenzéki politikus emlékeztette a tanút, hogy nem ő, hanem a Fidesz fővárosi elnöke, Kocsis Máté állította korábban, hogy a rendőrök Pápa mellől vitték el letartóztatásakor Portik Tamást.

Az alperes szerint a nő azt nem tagadta, hogy személyesen ismerte a Prisztás-gyilkosságért elítélt férfit, de állította, nem tudott bűnözői mivoltáról.

Ítélet várható

A politikusok között zajló perben két hét múlva ítélethirdetés következik. Rogán azért indította az eljárást, mert szerinte sértik a személyiségi jogait Juhász Péter internetes bejegyzései és egyéb nyilatkozatai, amelyek maffiózónak, Portik egykori üzleti partnerének állítják be. Rogán egyébként nem jár el a tárgyalásokra, noha kötelező idézést kap rájuk.

A perben tanúként meghallgatták Portik Tamást, Rogán Antal és Andy Vajna pedig közjegyző előtt tett vallomást. Utóbbi arról vallott, hogy Portikot nem hívták meg étterme, a Nobu megnyitójára. Ennek ellentmondani látszik egy fotó, amelyet az alperes csatolt, ezen egy rendezvényen látható Rogán és Portik – Juhászék azt mondják, a Nobuban. A felperesi ügyvéd vitatja a kép valódiságát, illetve azt, hogy ott és akkor készült.

Kedden Rogánék kiterjesztették a keresetüket Juhász azon – szerintük valótlan – kijelentésére is, amely szerint a fideszes politikus nem vett részt a kvótanépszavazáson. Ennek ellenkezőjét a miniszter névjegyzékben szereplő aláírása bizonyítja – hangsúlyozták, hozzátéve, sértő a tárcavezetőre nézve, hogy hazugnak állítják be.

Az Együtt politikusa visszakozott ebben a kérdésben, mint mondta, állítását a sajtóban megjelent információkra alapozta, de lehet, hogy ezek tévesek voltak. Azt viszont leszögezte, Rogán máig tagadott dubaji útjáról például hét különböző informátor is értesítette, akik közül tanút is tudna állítani. Arra pedig, hogy Rogán személyét sérti, ha lehazugozzák, megjegyezte, az is kiderült, hogy a miniszter a helikopterezéséről sem mondott igazat. 

Az alperesi álláspont szerint egyébként Juhász Péter kifogásolt közlései nem lépik át azt a határt, amelyet egy közszereplőnek még tűrnie kell.

 

Szerző: Lándori Tamás / mno.hu