Mészáros Lőrincék 35 évre elnyerték a nagy sztrádakoncessziót. A történet körül rengeteg kérdés merült fel. Ahogy megy előre az idő, kezd körvonalazódni a projekt pár eleme. Sőt, a győztesek már a banki finanszírozást is próbálják szervezni. Eközben a koncessziót felügyelő Rogán Antal mellett már Lázár János építési és beruházási miniszternek is lett feladata.
2019 végén jelentette be Rogán Antal hivatala, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 12 év házasság után elválik akkori feleségétől, Cecíliától. Utóbbi 2020-ban újraházasodott, de továbbra is politikus exférjének nevét használja, és jelenleg is Rogán-Gaál Cecíliának hívják.
Cartier-ben piacra menni, Jaeger-LeCoultre-ben szemlét tartani a földeken, Rolex Celliniben eligazítani a tanárokat – a politikai és gazdasági elit szereplői előszeretettel választanak maguknak olyan karórát, amiről a hétköznapi emberek csak álmodhatnak.
Mészáros Lőrincék 35 évre elnyertek valami nagy autópályás koncessziót – nagyjából ez a pongyola megfogalmazás fedi le azt, amit valóban tudunk. Hiába van szó nagyon sok közpénzről is, nyilvános adatok egyelőre nincsenek a megtérülési számításokról. Bár a Transparency International jogerősen pert nyert, és a Telex szerint létezik erről egy 43 oldalas dokumentum, a Nemzeti Koncessziós Iroda nagyon nem szeretné kiadni a számításokat. - írja a Telex
Az állami agymosó propaganda mellett új feladatkörökkel bővült Rogán Antal portfóliója: nemcsak a korrupcióüldözés került hozzá, hanem a polgári titkosszolgálatok is.
Másodfokon is elfogadta a bírósága a hvg.hu és a Transparency International Magyarország érveit, így nem titkolhatja tovább az agrártárca azokat pályázati információkat, melynek keretében Rogán Antal apósának érdekeltsége több mint 2 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott.
A letelepedési kötvényektől Janez Janša választási sikeréig: minden eddiginél közvetlenebb bizonyítékot talált a Szabad Európa arról, hogyan segítik a magyar kormány legbelsőbb köreiből elinduló összegek egy külföldi párt választási kampányát.
Találmány hasznosítási díj – írja 408 millió forintos, bevétele egyik legjelentősebb elemére vagyonnyilatkozatában Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke. Eddig összesen 828,8 milliót kaszált Rogán az említett találmánnyal. De mi is ez pontosan, és mennyit érhet valójában?
Tavaly januárban egy korrupt NAV-os lehallgatásával indult el az az ügy, amely szűk egy év alatt brutális és kiterjedt politikai korrupciós botránnyá dagadt. A főszerepben egy kavarógép, többfelé is mozgolódó végrehajtó és egy igazságügyi államtitkár. Az ügyben a jellegéhez képest viszonylag sokat tudunk hivatalosan is, még többet kiszivárgott dokumentumokból, de azért így is rengeteg a homályos pont. Összeszedtük, honnan indult és hol tart most az ügy, és milyen kérdésekre várnánk még a válaszokat. Például Rogán Antaltól. - írja a Telex
Rogán Antal propagandaminiszter írta alá azt a rendeletet, ami alapján februártól az üzletek összes bejáratánál ki kell tenni egy táblát arról, hogy a kormány 90 napra befagyasztotta 7 élelmiszer árát.