Határozatban ítélte el az EU-t a magyar kormány
Megint kommentfelületnek nézték a Magyar Közlönyt
Megjelent Magyarország hivatalos lapja, a Magyar Közlöny legfrissebb száma, benne a kormány legfrissebb határozatával, amiben Varga Judit szerdai Facebook-posztja után immár kormányhatározatban is elítélik az EU-t, amiért az Európai Bizottság kényszerítő bírság kiszabását kezdeményezte Lengyelországgal szemben. A magyar kormány nem először keveri össze az ország hivatalos lapját valami kommentfelülettel.
A lengyel kormány az igazságszolgáltatás függetlenségét korlátozta a Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Tanácsának működése miatt. Az Európai Bizottság még a nyáron szólította fel Lengyelországot a kifogásolt rendelkezések visszavonására. Lengyelország ezt eddig nem tette meg, csak jelezte, hogy szándékában áll megfelelni a Bizottság utasításának.
Az EB a lengyel időhúzást megelégelve döntött a szankciók mellett.
Varga Judit ezt már szerdán kifogásolta, szerinte ugyanis a bizottság "semmibe vette" a lengyel "ígéretet", amit a magyar kormány lengyel szövetségesei "jóhiszeműen és a lojális együttműködés jegyében" tettek.
A miniszterasszony kommentjét most kormányhatározatba is foglalták. A határozatból az is kiderül, hogy a magyar kormánynak mindenről ugyanaz jut eszébe, mert bár a vitának az ég világon semmi köze a migrációhoz, az 1630/2021. (IX. 9.) Korm. határozat 3. pontjában fontosnak találták megjegyezni, hogy "Lengyelország - Magyarországhoz hasonlóan - védi az Európai Unió külső határait, ezzel Európa belső biztonságát". (444.hu)