h i r d e t é s

Havi 800 ezres fizetés, érdemi munka nélkül

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Havi 800 ezres fizetés, érdemi munka nélkül

2018. szeptember 28. - 09:39

Árulja ingatlanvagyonát a csődbe ment országos Roma Önkormányzat (ORÖ), de a pénzből havi 800 ezer jut a soha érdemi munkát nem végzett szervezet elnökének.

Forrás: RomNet

A csődöt jelentett, uniós forrásból finanszírozott felzárkóztatási programban a roma önkormányzat négy vidéki és egy budapesti irodát vásárolt. A zalaegerszegi és a salgótarjáni irodáján már túladott a szervezet, most az I. kerületi Gellérthegy utcában található ingatlantól szabadulnának. A 24.hu szerint az eladási ár 232 millió forint, ebből 180 millió forintot fizetnek ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé fennálló tartozásra, a maradék több mint 50 millió forintot fizetésekre és bérekre fordítják.

A program szabálytalanságai miatt korábban a Balog Zoltán vezetett humán tárca 1,6 milliárd forint visszafizetésére kötelezte a roma önkormányzatot, de az összegből 1,3 milliárd forintot elengedett a kormány. Az ORÖ ügyében Fővárosi Főügyészség kezdeményezésére több mint három éve folytat nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Gyanúsított nincs, Farkas Flóriánt annak ellenére sem hallgatták meg, hogy a programban kötött szerződések nagy részét ő írta alá.

Bár az eljárás még nem zárult el, úgy tűnik, az ORÖ gond nélkül el tudja adni az ingatlanokat, nincs rajtuk vagyonzár.

Az érdemi munkát nem végzett, becsődölt szervezet közgyűlése most megszavazta, hogy a z ingatlaneladásból befolyó pénzből 50 millió forintot bérfejlesztésre fordítsanak. Balogh János (képünkön), a szervezet elnöke jövő októberig ismét bruttó 800 ezer forintos fizetést kap majd, az alelnökök pedig 500 ezret. Balogh továbbra is használhatja a szolgálati Audit, melynek sofőrje a  veje, és üzemanyagkártyát is kap.

Baloghnak  várhatóan fiktív számlázás miatt kell felelnie a hatóságok előtt. (hvg.hu)