Havi 873 ezer forintért adott tanácsot a CÖF szóvivője a köztársasági elnöknek
Fricz Tamás nem szerette volna kommentálni a megbízást.
Egymilliárd forintos plusz keretet adott a kormány Novák Katalin hivatalának. Hogy konkrétan mire és mi indokolja a költekezést, rejtély, a Köztársasági Elnöki Hivatal ugyanis nem válaszolt a megkeresésünkre. A nyilvános adatokból annyi kiderült, hogy havonta milliók mentek ügyvédekre és tanácsokra.
Havi 873 125 forintért adott társadalompolitikai tanácsokat a Köztársasági Elnöki Hivatalnak dr. Fricz Tamás politológus, a kormányközeli, a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, alapítója.
Fricz Tamás a politikatudományok doktora, blogot ír a kormányközeli Magyar Nemzetben, több kötet szerzője. 2013-ban Áder János akkori köztársasági elnök megbízásából Balog Zoltán a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki.
A megbízási szerződést nyolc hónapra, még Áder János hivatali ideje alatt kötötték meg a nyíltan kormánypárti szakemberrel a 2021.10.01-2022.05.31. időszakra. Ennek megfelelően idén – tehát részben már Novák Katalin hivatali ideje alatt – 5 millió 238 ezer forint jutott Fricz Tamáshoz. A teljes megbízási összeg csaknem hétmillió forint, havi húsz munkanappal számolva egynapi tanácsadás több mint 43 ezer forintba került.
Szerettük volna megtudni a Köztársasági Elnöki Hivataltól, hogy milyen kiválasztási folyamat végén jutottak el Fricz Tamáshoz, illetve hogy a politológus szóban vagy írásban adott-e tanácsokat, választ azonban nem kaptunk. Fricz Tamás pedig nem szerette volna kommentálni a megbízást. Nehezíti a tisztánlátást, hogy a tavalyi évre vonatkozó szerződéslista egyszerűen elérhetetlen a hivatal honlapján, a linkre kattintva a kezdőlapra jutunk. Erről is megkérdeztük őket.
Az elérhető, és a 2022 január-június időszakra vonatkozó szerződéslistán például az alábbi tételek is szerepelnek:
- Havonta 650 ezer forintért végez az ügyvédi törvény hatálya alá tartozó tevékenységet a Balsai Ügyvédi Iroda, amelyről korábban az Átlátszó írta meg, hogy az egykori MDF-es miniszterből lett fideszes országgyűlési képviselő, majd alkotmánybíróvá választott Balsai István fia, „ifjabb Balsai István a Balsai Ügyvédi Irodán keresztül 20 millió forintot meghaladó állami megbízáshoz jutott mindjárt a szakvizsga után, ügyvédi működésének első öt évében, azaz 2011 és 2016 között.” Később kiderült, hogy ennél sokkal több közpénz jutott az ügyvédhez.
- A Forsense 2.0 Kft.-vel szaktanácsadásra, illetve társadalomkutatásra szerződtek, tavaly egész évben, illetve idén április végéig éltek a szerződések. Előbbiért havi 1,5 millió forintot, utóbbiért havi 1,2 millió forintot számlázhattak.
- A Krzyzewsky Ügyvédi Irodával két szerződést is kötöttek, ők is az ügyvédi törvény hatálya alá tartozó feladatokat látnak el. Egy határozatlan idejű szerződés keretében havi 750 ezer forintért dolgoznak a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, egy 2022.02.01-2022.04.30 időszakra szóló megbízással pedig havi 900 ezer forinthoz jutottak.
Több mint egymilliárddal kap többet Novák, mint Áder
Áder János leköszönő államfő fogadja Novák Katalin új köztársasági elnököt a Sándor-palota teraszán 2022. május 10-én. – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Július közepén a kormány 1,089 milliárd forinttal növelte a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetését: még idén 689 millió forintot kap ráadásként Novák Katalin hivatala úgynevezett dologi kiadásokra és beruházásokra, ezen felül pedig 400 millió forinttal megnövelik a hivatal protokollköltségét. Mint a 444 rámutatott, ezzel az emeléssel csaknem duplájára nőtt a protokollkiadások kerete, a 2022-es költségvetésben ugyanis 449 millió forint szerepelt.
A köztársasági elnöki hivatal 2023-ban is látványos büdzsénövekedésben részesül: a 2022-es költségvetésben eredetileg szereplő 1,5 milliárdról 2,7 milliárdra emelkedik a személyi juttatások kerete, míg a működésre szánt összeg 750 millió forintról 1,3 milliárdra nő. (rtl.hu)