h i r d e t é s

Hazug árulónak nevezte a külügyminiszter Trump volt nemzetbiztonsági főtanácsadóját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hazug árulónak nevezte a külügyminiszter Trump volt nemzetbiztonsági főtanácsadóját

2020. június 19. - 10:45

John Bolton könyvben kiadott emlékiratai kapcsán fakadt ki Mike Pompeo. - írja a vg.hu.

Forrás: portfolio.hu Fotó: Chip Somodevilla

Csupa marhaságot beszél

A külügyminiszter szerint a volt főtanácsadó meghurcolja Amerikát, és megsérti azt a „szent bizalmat, amely a néppel köti össze”. Közleményében Pompeo ugyan nem cáfolja konkrétan azt a Bolton könyvében megjelenő állítást, miszerint ő maga mondta 2018-ban Boltonnak, hogy Donald Trump elnök „csupa marhaságot beszél”, de azt írja, hogy a volt főtanácsadó „számos hazugságot terjeszt, jól becsomagolt féligazságoktól kezdve egészen a nyílt valótlanságokig”.

Barátaink a világban jól tudják, hogy Trump elnök Amerikája jobbá teszi a világot

– írja rövid közleményében Pompeo, amelyből az is kiderül, hogy ő maga még nem olvasta Bolton A szoba, ahol történt című memoárját. „Én is ott voltam, abban a szobában” – utal a könyv címére közleményében az amerikai külügyminiszter.

A posztjáról tavaly ősszel felmentett Bolton könyvében tájékozatlannak és alkalmatlannak írja le Trumpot, Pompeóról pedig azt állítja, hogy bár nyilvánosan rendíthetetlenül kiáll Trump mellett, a háta mögött élesen bírálja.

John Bolton szerint Trump kínai segítséget kért az újraválasztásához

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó azt állítja megjelenés előtt álló könyvében, hogy Donald Trump arra kérte kínai hivatali partnerét, Hszi Csin-pinget egy zárt ajtók mögötti tárgyaláson 2019 júniusában, hogy segítsen neki újraválasztatásában: az amerikai farmerek megnyeréséhez Kína vásároljon az Egyesült Államoktól mezőgazdasági termékeket. A könyvből szerdán részleteket jelentetett meg több napilap.

Bolton megállapítja könyvében: az elnök számára a saját politikai érdek összekeveredik a nemzetivel. De Trumpnak voltak más tisztességtelen lépései is, például a török Halkbankkal vagy a ZTE kínai technológiai céggel kapcsolatban – állítja. Bolton szerint az elnök számára „az igazságszolgáltatás akadályoztatása életmódbeli kérdés”. Ezenkívül felsorol olyan eseteket, amelyek arra utalnak, hogy Trumpnak mint elnöknek meglehetősen hiányosak az ismeretei a világról, és ezáltal nevetségessé teszi magát más politikusok előtt.

Beszámol egy olyan esetről is, amikor állítólag az elnök arra biztatta Hszi Csin-pinget, hogy folytassa az internálótáborok (a szerző szóhasználatában koncentrációs táborok) építtetését a Kínában kisebbségben élő muzulmánok, így például az ujgurok számára, mert „ez a helyes”. Ennek a történetnek a nyilvánosságra kerülése a sajtóban egy napra esett azzal, hogy Trump aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a külügyminisztérium szankcionálja azokat a kínai tisztségviselőket, akik visszaéléseket követnek el az ujgurok ellen. A törvénytervezetet májusban szavazta meg szinte egyhangúlag a kongresszus két háza. Éppen szerdán történt az is, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Hawaii-on tárgyalt kínai hivatali kollégájával, Jang Csie-csivel.

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó állításai veszítenek a hitelükből amiatt, hogy nem volt hajlandó tanúskodni az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásán.
Vannak, akik szerint azért nem tanúskodott, mert információit a szenzációnak szánt könyvére tartogatta. Bolton csak egy a sok ember közül, aki közel állt az elnökhöz, majd könyvet írt, amelyben támadta őt, viszont a volt nemzetbiztonsági tanácsadó ismerte meg legjobban az amerikai külpolitika alakításának folyamatát.

vg.hu