h i r d e t é s

Hetvenezer éve került legközelebb Naprendszerünkhöz egy csillag

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hetvenezer éve került legközelebb Naprendszerünkhöz egy csillag

2015. február 19. - 10:45
0 komment

Hetvenezer éve került Naprendszerünkhöz legközelebb egy csillag, a felfedezőjéről Scholznak elkeresztelt vörös törpe – közölte egy nemzetközi csillagász csapat.

A kis tömegű, kis fényességű csillag feltehetően az Oort-felhő legtávolabbi részén haladt át. Az üstökös zóna, amelynek külső része a Naprendszer gravitációs határát képezi, a Nap és a Plútó közötti távolság több mint ezerszeresére található a Földtől.

Nem ismerünk más olyan csillagot, amely ilyen közel került volna a Naprendszerhez: ötször közelebb, mint a Naphoz legközelebb található, a Kentaur csillagképben lévő Proxima Centauri nevű vörös törpe (4,2 fényév) – közölték amerikai, európai és dél-amerikai csillagászok az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban.

A nemrégiben felfedezett, felfedezőjéről Scholz csillagának elnevezett vörös törpe pályájának elemzéséből kiderült, hogy a csillag a Naptól mintegy 0,8 fényévnyire – azaz 8000 milliárd kilométerre - haladt el 70 ezer évvel ezelőtt. 

A csillag jelenleg 20 fényévre tartózkodik a Naptól – közölte Eric Mamajek, a Rochesteri Egyetem csillagász segédtanára, a tanulmány fő szerzője.

A Dél-Afrikában és Chilében telepített teleszkópok spektográfjai (fényforrás spektrumának fényképezésére szolgáló készülék) segítségével a tudósok a csillag sebességét kiszámítva időben vissza tudtak menni és meg tudták állapítani a pályáját, valamint azt, hogy távolodik tőlünk.

Eddig azt feltételezték, hogy a Naprendszerhez legközelebb kerülő csillag a HIP 85605, amely a csillagászok szerint 240-470 év múlva súrolja a Naprendszer határát. 

Eric Mamajek és kollégái szerint azonban a HIP 85605 és a Nap közötti távolságot alábecsülték, így a csillag várhatóan csak mintegy 200 fényévnyire közelíti meg a Napot, az Oort-felhőtől nagy távolságra.

 

ujszo.com