Hiába fenyegette meg Orbán Viktort Seszták Miklós
Nem, hogy miniszteri szék, de még bizottsági elnökség sem jutott a lecserélt fejlesztési miniszternek.
Sesztáknak az új kormány hivatalba lépése után is be kell majd érnie a gazdasági bizottság hat alelnöki posztjának egyikével, miközben a testületet továbbra is Bánki Erik vezeti majd – tudta meg a 24.hu.
A NER játékszabályai szerint ez a visszasorolás négyévnyi kormánytagság után nemhogy bőkezű kompenzációnak nem mondható, de sokkal inkább a rendszeren belüli bukásnak számít.
Seszták ráadásul még önkéntes száműzetésként sem láttathatja a történteket, mint Lázár János, aki legalábbis igyekszik azt a látszatot fenntartani, hogy ő sem vágyott a továbbiakban kormányzati pozícióra, nem egyszerűen Orbán Viktor váltotta le a Miniszterelnökség éléről. Különállása jeleként a parlamenti széksorok közül az utolsóban kért magának helyet.
Seszták Miklós lecserélését sokan biztosra vették április 8. előtt is , ő azonban a következő négy évre is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítójaként képzelte el magát.
A 24.hu információja szerint ez a nézetkülönbség komolyan kiütközött a miniszterelnök és a KDNP-s politikus személyes megbeszélésén, ahol Orbán felvázolta, hogy lényegében két minisztériumra osztja az NFM-et, a vezetésüket pedig Bártfai-Mager Andreára és Palkovics Lászlóra bízza majd.
A 24.hu forrásai szerint Seszták annyira komoly csalódásként élte meg a bejelentést, hogy lényegében megfenyegette Orbán Viktort, menesztése esetén lemond a parlamenti egyéni mandátumáról. A fenyegetés azonban – amihez hasonlóra forrásaink beszámolója alapján meglehetősen régen lehetett példa a Fideszben – nem jött be.
Ahogy jött, úgy megy?
Seszták 2014-ben egyébként a mostanihoz hasonló, váratlan miniszterelnöki húzás révén került a fejlesztési tárca élére.