h i r d e t é s

Hiperszonikus atomrakétát tesztelt Oroszország

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hiperszonikus atomrakétát tesztelt Oroszország

2020. október 10. - 07:26

Az orosz hadügyminisztérium bejelentette, hogy sikeresen elindította a hiperszonikus nukleáris töltetekkel kapcsolatos kísérletezéseit.

Forrás: Military Review

Az AP hírügynökség információi szerint a Zircon névre keresztelt atomrakétát a Fehér-tengerről lőtték ki, és teljes pontossággal eltalálta a tőle északabbra, a Barents-tengeren kihelyezett célpontot.

A tesztelést Oroszország államfője, Vlagyimir Putyin komoly eseményként könyvelte el. Úgy tűnik, hogy beléptünk a tengeri hadviselés következő érájába, ugyanis mostantól már olyan villámgyors atomfegyvereket is bevethetnek egymás ellen a felek, amelyeket egyszerűen lehetetlen elhárítani.

Múlt decemberben az orosz kormány arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a hangsebességnél 27-szer gyorsabb sebesség elérésére képes, a rakétaelhárító rendszereket könnyedén elkerülő hiperszonikus indítójárművet, az Avangardot működésbe helyezték.


Forrás: GlobalSecurity.org

Habár a rövidke orosz közleményben nem említik nevén az Avangardot, egészen biztos, hogy erről az egységről van szó, mivel rengeteg bizonyíték utal arra, hogy a világ első hiperszonikus nukleáris fegyvere a leírtak szerint tökéletesen üzemel.

Egyelőre a részletek még kérdésesek, Vlagyimir Putyin 2019-ben azonban elárulta, a terveik szerint a Zircon akár ezer kilométeres hatótávolsággal rendelkezhet, valamint a hangsebesség kilencszeresére gyorsulhat fel.

Az orosz elnök a következőképpen kommentálta szerdán az eseményeket: "Fegyveres erőink, a hadsereg és a haditengerészet ellátása a modern idők legkorszerűbb fegyverrendszerével hosszú távon biztosíthatja országunk védelmét." (liner.hu)