Több száz, a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozót támogatnak ingyenes autóhasználattal, szervizszolgáltatással és gépjármű-fertőtlenítéssel az AutoWallis csoport tagjai. A tőzsde autós vállalata lehetőségeihez mérten saját eszközeivel és munkatársainak közreműködésével segíti a járvány elleni küzdelmet. A támogatást több budapesti kórház és kerület egészségügyi dolgozói vehetik igénybe.
Daganatos, egyértelműen intézményi ellátásra szoruló betegeket küldtek haza egy kórházból azután, hogy a kormányzati rendelkezésnek megfelelően az egészségügyben ágyakat kellett felszabadítani a lehetséges koronavírusos betegek elhelyezéséhez - erről beszélt Németh Athina ápoló.
Noha még mindig felfelé ível a koronavírussal fertőzöttek számát jelző grafikon görbéje, az elmúlt egy hétben regisztrált új esetek azt mutatják, hogy lassul a járvány terjedése Belgiumban. Hollandia és Luxemburg szintén a járvány terjedésének további fékeződéséről adott hírt kedden.
Különböző karokon tanulnak, egyikük kezdi, míg a másik idén befejezi az egyetemet – de Anna és Boglárka, a Pécsi Tudományegyetem két hallgatójának története mégis összecseng. Pécsről származnak, de nem itt terveztek tanulni, végül a Pécsiközgáz és a pszichológia szak közege is olyan személyes kötődéssel fogadta őket, hogy már nem cserélnék el másra.
Tizenhat útvonalon indítja el újra járatait Budapestről a Wizz Air májusban, a debreceni járatok csak júniusban indulhatnak el - írta kedden az Airportal.hu légiközlekedési szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
Az immunrendszer válaszreakcióit befolyásoló tocilizumab nevű gyógyszer hatékonynak bizonyult a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek esetében egy egyelőre még nem publikált francia tanulmány szerint, amelynek eredményeit a párizsi közkórházak igazgatósága (AP-HP) ugyanakkor közzétette.
Ellenzéki politikusokként volt alkalmunk hozzászokni az Orbán-kormány és a kapcsolódó propagandamédia kirohanásaihoz, csúsztatásaihoz, hazugságaihoz – a holdudvar orgánumai 2018-ban és 2019-ben közel 200 sajtóhelyreigazítási pert vesztettek el –, de ami ezen a fronton az utóbbi egy hétben történt, azt még edzett képviselőkként is csak úgy tudjuk értékelni: túlmegy minden határon.
Világszerte 3 041 517-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 211 159, a gyógyultaké pedig 894 062 volt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint kedden reggel 8.45 órakor.
Szándékosan két igazoltató motoros rendőr közé hajtott hétfőn egy, a menetiránnyal szemben haladó autós Párizs egyik északkeleti elővárosában, Colombes-ban. A férfit a helyszínen előállították, tettét a palesztin helyzettel indokolta - közölték francia rendőrségi források.
Egy kamukép terjed a Facebookon, amelynek eredetije is elég bizarr.
Meghalt Jüllich Ádám, a magyarországi üveggyártás meghatározó alakja.