A rendeleti kormányzás egyszerűvé teszi a költségvetés módosítását.
Török részvényalapot kellett volna venni egy éve, esetleg valamilyen árupiacit, ezekkel a 2022-es fekete évben is bankot lehetett robbantani. A hazai kisbefektetők kedvencei, az ingatlan- és rövid kötvényalapok is szerencsére pluszban zárták az esztendőt - derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
A személyautóknál már az elővásárlás során 20 százalék a növekedés
Létrehozták a Miniszterelnökség alá tartozó Bormarketing Ügynökséget.
Feszült hangulatban zajlott egy vezetői értekezlet 2010 végén a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A csak ritka alkalmakra megnyitott díszes miniszteri tárgyalóban Benkő Tibor akkori vezérkari főnök és néhány munkatársa tartott beszámolót a honvédség állapotáról. A vezérkari főnököt Hende Csaba miniszter körülbelül 30 minisztériumi munkatárs és katonai vezető társaságában hallgatta.
Nemzetstratégiai jelentőségű ügyletté minősítette Orbán Viktor hétfőn este megjelent rendeletével, hogy a kormányközeli 4iG Csoport, mely egy éve már bekebelezte a DIGI-t és az Invitelt, az Antenna Hungáriát és a Yettelt, most állami hitel segítségével az Antenna Hungárián keresztül megvásárolja a Vodafone Magyarország többségi, 51 százalékos tulajdonrészét a Vodafone Csoporttól és a magyarországi távközlési cég további 49 százalékát a magyar állam vegye meg.
Az EU által támogatott Deal With It! projekt keretében 4 ország középiskolás fiataljai dolgoztak 11 hónapig különböző események alkalmával a fenntartható jövő kérdéseinek megvitatásán.
Putyin vagy beteg, vagy haldoklik, esetleg már meg is halt, aminek a legfőbb ideje volt, hiszen a brit hírszerzés szerint mindjárt durva vereséget mérnek a flottájára. A brit sajtó most Kim Dzsong Un egészségi állapotát szakértette meg.
Más országokkal szemben Magyarország kormánya 2011 óta nem publikált írásos külpolitikai stratégiát, amelyben világosan lefektette volna, hogyan látja az ország helyzetét, miket tart a fő kihívásoknak, és ezekre a kihívásokra milyen választ tervez adni.
A 2022. április 3-án rendezett országgyűlési választásokon azt ígérte a Fidesz, hogy megvédik a rezsicsökkentést és az alacsony adókat. Ez annak ellenére sem sikerült, hogy ma már alacsonyabbak a földgázárak, mint a választások előtt.
A konklávé szupertitkos tervéről hullt le a lepel
A fenyegető rezsiköltség emelkedés miatt a MOK Háziorvosi Csoportja kérdőíves felmérést végzett a kollégáik körében. Mint kiderült, a magyar praxisok többsége nem kap támogatást a rezsiköltségeket illetően az önkormányzatától, sőt, nagy részüknek az iparűzési adót is teljes egészében be kell fizetniük ezen a télen is.
Nem kerül tartósan a Vodafone név az új tulajdonoshoz.