A Zaporizzsjai Atomerőmű körüli összecsapás miatt kiélesedett egy nukleáris katasztrófa veszélye, ami arra késztette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy a helyzetet „tarthatatlannak” minősítse. Marc Endeweld újságíró a legújabb könyvében bemutatja, hogy az atomenergia ebben a konfliktusban miért éppúgy energetikai, mint stratégiai kérdés.
Ismét sarkosan fogalmazott a Fidesz EP-képviselője.
Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásra – jelentették be a párt vezetői szombaton. A szocialisták a legjobb önkormányzati jelöltek kiválasztására az előválasztást javasolják. Az MSZP kész arra, hogy önállóan induljon az EP-választáson, de nyitott az együttműködésre is.
A 2022 júliusában indított nyomozás gyanúja szerint egy Perzsa-öböl menti ország pénzzel és nagy értékű ajándékokkal vesztegette meg az Európai Parlament tisztségviselőit, hogy lobbizzanak az érdekében.
Az árfolyamváltozás nagyobb gond, mint az emberhiány – mondják a cégek.
Holoda Attila energetikai szakértő nem véletlenül nyilatkozott az utóbbi napokban is gyakran az üzemanyaghelyzetről, hiszen jól ismeri a szereplőket és tetteik mozgatórugóit.
A pedagógusok mindenféle összehasonlításban alacsony bérei és magas munkaterhei körülbelül egy éve állnak a közbeszéd homlokterében, december 8-án pedig pedagógus szakszervezetek és civilszervezetek szervezésben már az ötödik sztrájknapot hirdették meg, hogy ígéretek helyett mielőbbi intézkedésekre kényszerítsék a kormányt – azok után, hogy az állami iskolákat fenntartó tankerületek már tanárokat bocsátottak el azért, mert polgári engedetlenségben vettek részt. - írja a g7.hu
Elemzők a kormány elhibázott lépéseit okolják a gazdasági nehézségekért
Egy friss kutatás szerint vajmi kevesen mosnak kezet bevásárlás és a mosdó használata között: emberi ürülékből származó kórokozókat találtak a az önkiszolgáló pénztárgépeken – számolt be az RTL a DailyMail-re hivatkozva.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Hosszadalmas tárgyalások és politikai csatározások után, most úgy tűnik, Magyarország rengeteg EU-s támogatástól eshet el a jogállamiság hazai hiányosságai miatt. De pontosan mit takar ez a fogalom, hogyan súlyosbodott idáig a helyzet, na és mit gondol minderről a magyar társadalom?
Annyira nem vétózott, hogy az új tervet jóvá is hagyta.
Nem tervezik foglalkoztatni az ATV volt műsorvezetőjét.
Kezdetben sokfelé várható csapadék, keleten, délkeleten eső, máshol többnyire havas eső, hó formájában.
A világ legjelentősebb politikai kitüntetését a betiltott orosz Memorial emberi jogi szervezet, a kijevi Polgári Szabadságjogok Központja (CCL) és a bebörtönzött fehérorosz emberi jogi ügyvéd, Alesz Bjaljacki, a Vjaszna (Tavasz) emberi jogi szervezet alapítója kapta – írja az MTI.