Az magánkézbe kerülő állami földek jelentős jövedelemforrások is lehetnek, hiszen a bérbe adott földek után járó díj már évek óta adómentes. Az Európában szokatlan adózási móddal az új földbitokosok még jobban járhatnak, ha saját társaságuknak adják bérbe a frissen szerzett földet.
Lehetetlen helyzet! Ilyen nehéz helyzetben még nem voltam, sem mint jogász, sem mint férj.
Orbán Viktor szerint Magyarország Európa legszabadabb országa.
Az állam tulajdonában lévő közös nemzeti földvagyonunk kiárusítását kezdetben hírzárlat övezte, majd a nyilvánosságra kerülő tiltakozások hatására egyre erősödő kormánypropagandával próbálták ellensúlyozni a civilek és az ellenzék ellenállását.
Mintegy kétezren vettek részt a Modern Magyarország Mozgalom által jegyzett vasárnap délutáni, a budapesti Kossuth térre szervezett tüntetésen.
Az ország demokrácia nyelvét foltokban még beszélő fele fokozott izgalommal és/vagy kimondott aggodalommal figyeli a Fidesz és a Jobbik játszmájának kiszolgáltatott, terrorveszélyhelyzettel indokolt hatodik alkotmánymódosítási tervezet körüli történéseket.
Az amerikai földtani intézet szerint senki sem sérült meg.
Vegzálják, zsarolják a tanárokat egy szegedi pedagógus szerint.
Vége az autóvezetési tilalomnak New Yorkban.
Körülbelül 800-1000 ember vesz részt a Bokros Lajos és pártja (MoMa) szervezte vasárnapi demonstráción, tüntetésen a Kossuth téren, hogy tiltakozzanak a kormány legújabb Alaptörvényt módosító javaslata ellen, amely a terrorhelyzet bevezetését tenné lehetővé.
A Fidesz szerint az a cinikus, hogy az ellenzéki oldalon azok prédikálnak az egészségügyről, akik kormányzásuk alatt utcára tették az egészségügyi dolgozókat és csökkentették a fizetésüket.
Visszafoglalták a szíriai kormányerők a nyugat-szíriai Latakia tartományban fekvő Rabíja városát, amely a felkelők kezén lévő utolsó jelentősebb település volt a Földközi-tenger partvidékén lévő térségben – számolt be vasárnap a szíriai állami televízió és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport.