
A havi bevétele mellé prémium is dukál, így Dávid Ilona jövedelme akár évi 53 millióra is felmehet.
megtekintés

A Dawn elnevezésű NASA-szonda éveken át utazott az űrben, és néhány nappal azelőtt készítette a legérdekesebb képeit, hogy pályára állt volna a Ceres nevű törpebolygó körül.
megtekintés

Magyarország nem érett meg az átláthatóságra és a piaci versenyre ezt egy magyar miniszterelnök mondta April Foley-nak, aki szerint a Gazprom pedig lefizeti a politikusokat.
megtekintés

A négy halálos áldozattal járó balesetet okozó Rezesova jelenleg börtönbüntetését tölti, de közben azon gondolkodik, hogy kérni fogja a magyar állampolgárságot.
megtekintés

Számszeríjjal ölte meg tanárárt Barcelonában egy 13 éves kisdiák a Joan Fuster gimnáziumban hétfő délelőtt.
megtekintés

A bankszövetség azt az álláspontot képviseli – s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni –, hogy Quaestor-károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás.
megtekintés

A csehek is felismerték, hogy a legálisan hozzáférhető marihuánával harcolhatnak a feketepiac ellen
megtekintés

Elegük van a közösségi oldalból, ezt egyébként ma jelentették be a Facebookon.
megtekintés

A teljes kórházi adósság így 83 milliárd forint. Az egészségügyben teljes fizetési stop van, szakértők szerint hónapok óta egyetlen beszállítói számlát sem egyenlítenek ki az intézmények.
megtekintés

Bár állandóan használjuk ezeket az elektromos kütyüket, az emberek többsége nem gondol bele, hogy piszkos lehet és meg kellene tisztítani.
megtekintés

Miközben az állam évi 350 milliárd forintot költ sportra, Lázár János arról beszélt ma a parlamentben, hogy szerinte állami pénznek nincs helye a profi futballban, illetve a profi sportban.
megtekintés

Akik folyton a mobiljuk kijelzőjét lesik, a hangulatukon próbálnak vele javítani – állítják a texas-i Baylor Egyetem munkatársai.
megtekintés

Az introvertáltak inkább a hegyekbe vágynak, míg a társaságkedvelők jobban kedvelik a tengerpartot.
megtekintés

Az állásukat elveszítő emberek akár egy évtizeden át is bizalmatlanok másokkal szemben – derül ki a Manchesteri Egyetem kutatásából.
megtekintés

Erőteljes és megrázó street art alkotások, melyek igyekeznek felhívni a figyelmet világunk folyamatos pusztulására.
megtekintés

Jövő héten jelenik meg az új kormánypárti napilappá fejlesztett Napi Gazdaság első száma.
megtekintés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott megemlékezésen azt mondta, hogy szemernyi engedményt sem tehetünk azok utódainak, akik hetven éve a Duna-partra hurcolták honfitársainkat, illetve azoknak, akik ma beleköpnek a meggyilkoltak után maradt, örökre elárvult cipőkbe - írja az Index.
megtekintés

Recep Tayyip Erdogan török államfő Teheránba látogatása alkalmából a két ország döntést hozott arról, hogy az egymás közti kereskedelemben elhagyják a dollár használatát.
megtekintés

„Most megjelenő könyvem félig memoár, félig vázlat a történelem legutóbbi évtizedeihez” – vallja Tömpe István, aki negyedszázada az Állami Vagyonügynökség élén az elsők között vágott bele a szocialista állami vagyon azóta is vitatott lebontásába.
megtekintés
.jpg)
A korábban a hótól, az árvíztől, a bankoktól, a rezsitől, az IMF-től az embereket óvó kormányfőn kifogtak a brókerek.
megtekintés

Orbán Viktorról továbbra sem lehet tudni, hogy hol vannak a leletei, és a beszédírói sem biztosan tartanak ki a végsőkig.
megtekintés