h i r d e t é s

Hírszerkesztő

Hírszerkesztő képe

Hivatalosan is megszűnt Markó Attila RMDSZ-politikus képviselői mandátuma

Hivatalosan is megszűnt a román parlamentből két hete lemondott Markó Attila képviselői mandátuma, miután a bukaresti képviselőház szerdai ülésén tudomásul vette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának lemondását.

megtekintés

Cozma-gyilkosság - Tizenhatmillió forintot ítélt meg a bíróság nem vagyoni kárként

A Cozma-ügyben 16 millió forint nem vagyoni  kártérítést ítélt meg - nem jogerős - ítéletében a Fővárosi Törvényszék szerdán a hat éve Veszprémben meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma családjának az őket ért feldolgozhatatlan traumáért.

megtekintés

Szijjártó szerint Grúziának az EU-ban helye

Magyarország elkötelezett támogatója Grúzia európai és NATO-integrációs folyamatának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

megtekintés

Zuhanórepülésben a Fidesz - kényszerleszállás vagy...

A Fidesz a tapolcai választás után soha többé nem tehet úgy, mintha semmi sem történt volna, hiszen olyan helyeken verték meg, ahol ez eddig elképzelhetetlen volt - írja a pártalapítóból lett publicista.

megtekintés

Egy cseh aktivista saját államot alapított a Vajdaság mellett

A Szerbia és Horvátország között található senki földjén a cseh Szabad polgárok pártjának (Strana slobodných občanov) tagja, Vít Jedlička saját államot alapított, melyet Liberland Szabad Köztársaságnak keresztelt el – adta hírül kedden a Novinky.cz hírportál.

megtekintés

Magyarországi képeslapok: Balaton déli partján

Somogy megyében a Balaton déli partjának "fővárosa" Siófok.

megtekintés

Leszavazta saját javaslatát a miniszter

Az Országgyűlésben nem kapta meg a szükséges kétharmadot a kormány törvényjavaslata, így egyelőre nem kerül a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez a a nemzeti parkok vagyonkezelői joga.

megtekintés

Habony Árpád kerül az új jobboldali sajtóbirodalom élére

A válasz.hu azt írja: április 9-én megalapították a Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t. A hírportálon szerdán megjelent cikk szerint az MMG "az új jobboldali sajtóbirodalom központi cége lesz",  50 százalékos tulajdonosa pedig Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó.

megtekintés

Az LMP bepereli az Országos Roma Önkormányzatot

Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője szerint korábban már találkoztak a Híd a munka világába ORÖ által vezetett program vezetőivel, de mivel számtalan kérdésre nem sikerült választ kapniuk, közérdekű adatérést nyújtottak be.

megtekintés

Romagyilkosságok - Megkezdődött a másodfokú büntetőper

Iratismertetéssel megkezdődött a másodfokú büntetőper a romák sérelmére évekkel ezelőtt elkövetett gyilkosságsorozat ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán szerdán.

megtekintés

150 éve, ezen a napon gyilkolták meg Abraham Lincoln amerikai elnököt

Sikereinek csúcsán, második beiktatása után nem sokkal, 1865. április 15-én lőtte fejbe az Egyesült Államok első republikánus elnökét egy John Wilkes Booth nevű, konföderációs elveket valló színész a washingtoni Ford Színházban.

megtekintés

Szijjártó: hárman egyelőre nem kívánják elhagyni Jement

Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tartott a Jemenben tartózkodó magyarok kimenekítéséről.

megtekintés

Ismét nyomoznak az SZDSZ tartozásai ügyében

Ismét nyomoznak az SZDSZ tartozásainak ügyében a hatóságok.

megtekintés

Legyűrte a szakszervezet a magyar kormányt - fizethet az állam

Jogerősen is pert nyert a szakszervezet az állam ellen, kétszázmillió forintnyi cafeteriát kap az egri Markhot Ferenc kórház mintegy 1500 dolgozója, akik két éve, az intézmény állami kézbe kerülése óta nem kapták meg a béren kívüli juttatásukat - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ).

megtekintés

Így látják Londonból a magyar brókerbotrányt

A Nomura elemzője szerint a kompenzációval kapcsolatos egyedi döntések azt sugallják, hogy jelentős nyomás alá került a Fidesz.

megtekintés

Költekezésbe kezd a kormány - röpködnek a tízmilliárdok

Alig telt el három hónap az idei évből a kormány máris benyújtotta az idei költségvetés első, átfogó módosítását.

megtekintés

Szlovák reakciók Kövér László kijelentésére

Szlovák részről nem maradt válasz nélkül a magyar Országgyűlés elnökének vasárnapi kijelentése - írja az InfoRadio.

megtekintés

Mi lesz a brókerbotrány többi károsultjával?

Az MNB felügyeleti szóvivője határozottan cáfolja azokat a sajtótalálgatásokat, amelyek szerint a Quaestor brókercégénél nem kötvényekkel, hanem egyéb értékpapírokkal rendelkezők rosszabbul járnának a kártalanítás során.

megtekintés

Vida Ildikó marad a NAV élén

Nincs napirenden személyi változtatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőségében – ezt közölte a Napi Gazdaság kérdésére a szaktárca.

megtekintés

Alig, hogy újra megnyitották, máris változik a menetrend a Déliben

Április 18 és 29 között felújítás miatt vágányzár lesz a Déli pályaudvarnál. A munkák ideje alatt több menetrendváltozás is lesz.

megtekintés

Bencsik Andrásnál már a veszprémi Fidesz-bukta idején elszakadta cérna

A Békement egyik fő szervezője, az Orbán Viktor iránti hűség egyik utolsó bástyája a Demokratában írja:

megtekintés

Az elmúlt hónapok nagy brókerbotrányai

Március eleje óta nem robbant ki újabb nagyobb brókerbotrány, azonban a Quaestorról és a Fideszhez köthető szálakról napról napra derülnek ki újabb és újabb részletek annak ellenére, hogy a kormánypárt minden igyekezetével azon van, hogy leporolja magáról az ügyet és a baloldal irányába tolja.

megtekintés

Oldalak