
A kelet-közép európai tartós gazdasági növekedés húzza maga után a régió dél-keleti szomszédait.
megtekintés

Új távlatok nyit a biotechnológiában és a mezőgazdaságban a tudósok által munkára fogott CRISPR-molekula: ez képes belépni akár egy vírus DNS-ébe és kivágni belőle a kívánt szegmenst.
megtekintés

A gázmegállapodások átláthatóságának kérdésében a konzervatívok, a keleti partnerség megújításában viszont a bátrabban haladók közé tartozik Magyarország, amely az Oroszország elleni gazdasági szankciók meghosszabbításának kérdésében is kész a többséggel tartani.
megtekintés

Csaknem negyven tonna műanyag kerül a Dunába évente az osztrák szakaszon – olvasható a bécsi Környezetvédelmi Hivatal jelentésében.
megtekintés

Az FHB bankcsoport a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint, konszolidáltan számítva, adózás után a tavalyi negyedik negyedévben 6,6 milliárd forint veszteséget, 2014-ben 16,2 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a hitelintézeti csoport az MTI-vel pénteken.
megtekintés

Míg a fővárosban az öregségi nyugdíj átlagos összege meghaladja a 128 ezer forintot, addig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez az összeg még a 95 ezer forintot sem éri el - írja az átlagnyugdíjak közötti különbségekről a Magyar Nemzet.
megtekintés

A bíróságok lassú működése miatt halmozódhatott fel irgalmatlanul nagy hátralék a magyar gazdaságban, amelyet a NAV kénytelen volt törölni.
megtekintés

Kezd kínossá válni a NAV számára a helyzet, pár héten belül többedszer kényszerül magyarázkodásra a hivatal. A felettes szervük, az NGM zéró toleranciát hirdet a szabályszegő NAV-osokkal szemben.
megtekintés

Csütörtökön felfüggesztették a buszos sztrájkot a Dél-Dunántúli Közlekedési Zrt.-nél. A szakszervezet újabb ajánlatot kapott a munkáltatótól, az érdekvédők szerint napokon belül aláírhatják az új megállapodást.
megtekintés

Csakhogy nem az MTVA székház elől, hanem a Feröer-szigetekről, ahol egyébként felhős lesz az ég (ezt nem az MTVA időjárásjelentéséből tudjuk).
megtekintés

BRÓKERBOTRÁNY - A tulajdonosok azt követően jelentkeztek be a felügyeletnél, hogy világos volt, megbuknak.
megtekintés

Annyit segítünk, hogy egy esztergomi olvasónktól kaptuk a képeket.
megtekintés

Orbán Viktor és az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker januárban fogott kezet Brüsszelben, és a kézfogás olyan jól sikerült, hogy nem sokkal később a 4GIFs mémgyűjtő oldalon bukkant fel, animgif formájában.
megtekintés

Március 18-án a nap legnézettebb műsora a teljes lakosságban és a két célcsoportban is aBarátok közt volt, a ma vizsgált, 18–59-es korosztályból 632 ezren figyelték.
megtekintés

Sándor László intarzia művész és grafikus 2008-ban készítette el első intarzia portréját. Önarcképe az igen kis méret ellenére nagy sikert aratott, ez gondolkodtatta el a művészt a folytatás lehetőségéről.
megtekintés

Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a Kúria jogegységi döntését törvénybe foglaló első devizahiteles törvénnyel kapcsolatban benyújtott alkotmányjogi panaszokat.
megtekintés

Kedd délelőtt publikálta az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös elemzését, amiben a nyolc, Fidesz által kiválasztott alkotmánybíró elmúlt három éves tevékenységét elemezték.
megtekintés

Április végéig több mint 1,7 millió ügyfélszerződés kapcsán küldik ki a hitelintézetek a deviza alapú kölcsönök elszámolási, s a jelzáloghitelek esetében a forintosítási értesítőit.
megtekintés

Az elmúlt hetek legtöbb vitát kiváltó ügye a március közepétől életbe lépett vasárnapi zárva tartás kérdése volt.
megtekintés

Hamis aranygaluska muffin recept.
megtekintés

Nagy a lemaradásunk a tanári fizetésekben az OECD tagországai között.
megtekintés
(1).jpg)
A Heti Hetes állandó tagja hétfőn rohant bele az előtte haladó járműbe.
megtekintés