h i r d e t é s

Hivatalos és sokkoló: Nem lesz több szélerőmű Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hivatalos és sokkoló: Nem lesz több szélerőmű Magyarországon

2016. szeptember 02. - 07:43
0 komment

A fejlesztési minisztérium arról tájékoztatta a Magyar Narancsot, hogy nem tartják indokoltnak új szélerőművek létesítését.

mandiner.hu

„Idén tíz éve adtak ki engedélyeket szélerőművek létesítésére Magyarországon, a kerek évforduló ellenére a szeles szektor szereplői mégis távol állnak attól, hogy pezsgőt bontsanak. 2006 volt ugyanis az első ilyen alkalom, és egyben az utolsó is”

– így kezdődik a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvasható friss cikkünk, amelyben a hazai szélenergia politikai vonatkozásaival foglalkozunk elsősorban. Egész pontosan azzal, hogy bár világszerte szaporodnak a szélerőművek, Magyarországon 2006 óta nem adnak ki újabb engedélyeket, azaz nálunk 10 éve megállt az idő, e tekintetben biztosan.

Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb a hazai szélenergia-szektor szempontjából, mert minden jel szerint hiába vártak új tender kiírására.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ugyanis arról tájékoztatta a Magyar Narancsot, hogy 2020-ra Magyarországnak a villamosenergia-termelésben el kell érnie a 13 százalékos megújuló arányt (ez uniós előírás, a megújuló arány nálunk jelenleg 10 százalék körül mozog – N.G.M.), erre viszont – hangsúlyozták – az ország további szeles kapacitás nélkül is képes lesz. Továbbá, hogy a „magyar villamosenergia-rendszer adottságai és a nemzetközi – elsősorban német – példák alapján a tárca nem tartja indokoltnak további szélerőművek létesítését Magyarországon”.

Ha pedig az állam nem akarja, hogy legyenek új szélerőművek, akkor nem is lesznek, hiszen azokat csakis állami engedéllyel lehet telepíteni.

A kormány döntésének hátterében politikai és energetikai okok is állnak, ezt részletesen feltárjuk a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban. Ahogy arra is választ adunk, hogy a szélenergia miért nem passzol bele abba a megújulóenergia-koncepcióba, amelyet az Orbán-kormány mértékkel, de támogathatónak tart.

magyarnarancs.hu