h i r d e t é s

Hivatalos: megvan a Brexit-megállapodás a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Hivatalos: megvan a Brexit-megállapodás a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről

2020. december 25. - 05:31

A Downing Street tájékoztatása szerint vám- és illetékmentességre épülő szabadkereskedelmi megegyezés jött létre.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről – jelentette be csütörtök délután a londoni miniszterelnöki hivatal.

A Downing Street tájékoztatása szerint vám- és illetékmentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás jött létre.

Boris Johnson miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: ez az első ilyen jellegű szabadkereskedelmi szerződés, amelyet EU külső országgal kötött, és mindkét fél számára ez az eddigi legnagyobb értékű kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás.

Az illetékes felidézte, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmének értéke tavaly 668 milliárd font (267 ezer milliárd forint) volt.

A szóvivő kiemelte azt is, hogy a jövő héttől – a brit EU-tagság januári megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejárta után – az Egyesült Királyság beszünteti az emberek szabad mozgását biztosító uniós szabadságjog érvényesítését, és pontozásos elbírálási rendszerre épülő bevándorlási szabályozást léptet életbe.

"Érdemes volt küzdeni"

Az MTI összefoglalója szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről született megállapodás tisztességes, kiegyensúlyozott és igazságos.

Ursula Von der Leyen Michel Barnier-vel, az EU főtárgyalójával közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a nehéz, hónapokon át tartó tárgyalások után létrejött megállapodás biztosítani fogja, hogy az unióból kilépett Egyesült Királyság a jövőben is szoros partnere marad a huszonhét tagországból álló Európai Uniónak.

"Érdemes volt küzdeni a megállapodásért, most ugyanis olyan egyezségünk van az Egyesült Királysággal, amely megvédi az európai érdekeket, szavatolja a tisztességes versenyt, és kiszámíthatóságot biztosít az emberek, köztük az európai halászok számára" - fogalmazott.

A bizottsági elnök egyebek mellett elmondta, a megállapodás nemcsak az áruk és szolgáltatások kereskedelmére terjed ki, hanem az EU érdekeit szolgáló egyéb területek széles skálájára is. Ilyen a beruházások védelme, az egyenlő versenyfeltételek biztosítása, az állami támogatások rendszere, az adók átláthatósága, a légi és közúti szállítás szabályozása, a halászati kérdések, az adatvédelem kölcsönös szavatolása és a társadalombiztosítás koordinációja. Fenntartja továbbá a vámmentességet, és nulla kvótát ír elő minden olyan árura vonatkozóan, amely megfelel a származási szabályoknak.

Mindkét fél elkötelezte magát a környezetvédelem, az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett, a szociális és munkavállalói jogok, illetve a kötelező érvényű vitarendezési mechanizmus biztosítása mellett - közölte.

Kiemelte, a felek megállapodtak az EU és az Egyesült Királyság vizeiben élő halállomány közös kezelésének új keretrendszerében. Az Egyesült Királyság a jövőben is fejleszteni tudja halászati tevékenységét, miközben védelemben részesül az európai halászok megélhetése és a természeti erőforrások egyaránt.

Arról is tájékoztatott, hogy a külpolitikára, a külső biztonságra és a védelmi együttműködésre nem terjed ki a megállapodás, mivel az Egyesült Királyság nem akart tárgyalni ezekről a területekről. Ez azt jelenti, hogy január 1-jétől az Egyesült Királyság és az EU között nem lesz keret a külpolitikai kihívásokra adott közös válaszok kidolgozására és összehangolására, például szankciók bevezetésére unión kívüli országok állampolgáraival vagy gazdaságaival szemben – tette hozzá von der Leyen.

"Végtelenül összetett és mindezidáig példanélküli" megállapodás

Michel Barnier kijelentette, a megállapodás a szabadkereskedelmi egyezmények új generációját jelenti, amely teljesen új partneri viszonyt és gazdasági kapcsolatokat alakít ki az Egyesült Királysággal. A "végtelenül összetett és mindezidáig példanélküli" megállapodás Nagy-Britanniának a független tengerparti állam státusát biztosítja, ugyanakkor megvédi az uniós halászok jogait is – közölte.

"Érdekeink védelme mindvégig a tárgyalások középpontjában állt, és örülök, hogy ezt elérni maradéktalanul sikerült" – fogalmazott.

Most az Európai Parlament és a Tanács feladata, hogy véleményt mondjanak a megállapodásról. Az Európai Bizottság ezért felkéri az Európai Parlamentet (EP), hogy adja beleegyezését a megállapodáshoz, az uniós bizottság továbbá reményét fejezi ki, hogy az EP jóváhagyását követően a Tanács a lehető leghamarabb meghozza a megállapodás megkötéséről szóló döntését – tette hozzá az uniós főtárgyaló.

David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke közleményében hangsúlyozta: a mindkét fél érdekét szolgáló megállapodás, amelyet kézhez vételét követen az EP alaposan megvizsgál, alapot jelenthet egy új partnerség megteremtéséhez az Egyesült Királysággal.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a tárgyalások elhúzódása és a késői megállapodás nem teszi lehetővé az EP számára az egyezség megfelelő ellenőrzését az év végéig tartó határidő előtt. Kijelentette: az Európai Parlament készen áll arra, hogy felelősségteljesen cselekedjen az állampolgárokat és a vállalkozásokat érő zavarok minimalizálása, valamint a megállapodás nélküli időszak negatív következményeinek megelőzése érdekében. Az EP illetékes szakbizottságai a jövő év elején vizsgálják meg a megállapodás szövegét, mielőtt az EP plenáris ülésén döntene arról, hogy hozzájárulását adja-e az aláírásához – közölte az EP elnöke.

"Polgáraink és vállalkozásaink számára a legjobb hír"

Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke közleményében jelentős lépésnek nevezte a megállapodás létrejöttét a jövőbeli kapcsolatok kialakítása szempontjából.

"Polgáraink és vállalkozásaink számára a legjobb hír a szomszédunkkal, barátunkkal és szövetségesünkkel megkötni tervezett átfogó megállapodás születése" – fogalmazott.

A kihívást jelentő tárgyalások lezárásával a folyamatnak még nincs vége, itt az ideje, hogy az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament is elemezze a tárgyalók szintjén elért megállapodást, még mielőtt zöld jelzést adnának az aláíráshoz – tette hozzá Michel.

Majdnem tíz hónapig tartó kötélhúzás után London és Brüsszel képviselői megegyeztek a Brexit-tárgyalásokon az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépése feltételeiről. Az Európai Bizottság felszólította a tagországokat, hogy csütörtökön álljanak készen egy digitális találkozóra.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. A februártól zajló tárgyalásokon a leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyt.

Az egyezményt az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kell, majd a tagállamokat tömörítő Tanácsnak is hozzájárulását kell adnia a megállapodás aláírásához ahhoz, hogy a szerződés életbe léphessen. (nepszava.hu)